Belföld

Úgy berúgott egy zalai vasutas a tavaly karácsonyi műszakban, hogy leállt miatta a közlekedés

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 28. 16:48

Boldog lehetett az ünnepe, mert megivott egy liter vodkát, és még a rendőri intézkedés közben is elaludt.

Vádat emeltek egy forgalmista ellen, aki az egyik zalai vasútállomáson tavaly karácsonykor annyira lerészegedett, majd elaludt, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Jánky Judit tájékoztatása szerint az 50 éves férfi – aki csaknem 30 éve dolgozik a MÁV-nál – tavaly karácsonykor, kora este lépett szolgálatba forgalmi szolgálattevőként a Pacsához közeli vasútállomáson.

A férfi feladata volt a hozzá tartozó szakaszon közlekedő vonatok forgalmának lebonyolítása, szabályozása a környező vasútállomások között. Kezelnie kellett a biztosítóberendezést, vagyis a vasúti jelzőket, amellyel engedélyezni lehet a vonatoknak az érkezést és az indulást.

A vádlott már a szolgálatba lépése kezdetén italozni kezdett, a magával vitt egy liter vodka elfogyasztása után az esti órákra „szolgálatteljesítésre és cselekvésre képtelen állapotba került”. Emiatt a menetrend szerint Szombathely és Pécs között közlekedő két személyvonatot nem tudta fogadni, a biztosítóberendezésen nem állított be számukra szabad jelzést, nem adott engedélyt a szerelvények továbbhaladására.

A várakozásra kényszerülő és a fennakadás okát kutató kollégái folyamatos telefonhívásait sem fogadta, ezért a vasutas munkatársai értesítették a rendőrséget. A járőrök az erősen ittas, alvó férfit az állomás forgalmi irodájában találták meg, a rendőri intézkedés közben is újra elaludt.

A vádlottat váltó forgalmista csak mintegy másfél órás késéssel tudta elindítani a várakozó személyvonatokat.

A büntetlen előéletű, a cselekményt beismerő vasutast a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolja.

Nyitókép: Pixabay

#Belföld#máv#vasutas#forgalmista#vádemelés#részeg#közlekedés#ügyészség

Címlapról ajánljuk