Belföld

Hiába építettek méregdrága vezetéket, egy csepp víz sem folyik át rajta Solymárra

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 25. 9:40

Nincs megállapdás az állammal, így víz sincs.

Tavaly nyáron Solymáron sok helyen napokig nem volt vízellátás, ezt megelőzendő elkészült 136 millió forintból egy vezeték, ami a város vízellátását biztosíthatná. A 444.hu megjegyzi, hogy a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. időközben megépítette a saját szakaszát a főváros határáig. A felcsúti Mészáros és Mészáros Zrt. kapott is erre egy 17 milliárdos megbízást.

Csörnyei Géza vezérigazgató tájékoztatása szerint ugyan elkészült a vezeték fővárosi szakasza, azonban „azon keresztül egyelőre egy csepp víz sem hagyja el Budapest területét, mert a Solymáron vezetékes vizet szolgáltató, állami tulajdonú Duna Menti Regionális Vízművekkel nem sikerült megállapodni az átadott víz köbméterenkénti áráról.”

A Fővárosi Vízműveknek egy köbméter víz kitermelése és eljuttatása a fogyasztókhoz jelenleg 458 forintjába kerül, a társaság haszon nélkül tudná adni a vizet.

 A vezérigazgató szerint a solymári szolgáltató ezt az árat sokallja.

Tüttő Kata, Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, az ügy kapcsán elmondta, hogy a főváros nem tud engedni az árból: a fővárosi fogyasztók fizették ki a solymári töltővezetéket, mivel a munkálatokhoz sem Budapest, sem a Fővárosi Vízművek nem kapott egyetlen fillér állami vagy uniós támogatást sem.

Tüttő úgy véli, a helyzet tarthatatlan, mivel a fogyasztók által fizetendő vízdíjat a kormány a 2009-es árszinten fagyasztotta be, emiatt a szolgáltatóknak alig van pénze a meglévő rendszerek üzemeltetésére, fejlesztésre pedig egyáltalán nincs forrás.

A solymári helyzetről korábban az RTL Híradója is forgatott anyagot:

 

Nyitókép: RTL Híradó

#Belföld#solymár#vízvezeték#állam#megállapodás#víz

Címlapról ajánljuk