Belföld

Házkutatást tartott a NAV az egyik leggazdagabb magyar apjánál

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 22. 8:37

A nyomozók egy számlagyár-üggyel kapcsolatban tartottak házkutatást tavaly ősszel Jellinek Dániel, az egyik leggazdagabb magyar apjánál. A 72 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, miután öt évig volt ügyvezetője a cégnek, amely a gyanú szerint tízmilliós nagyságrendben fogadott be fiktív számlákat.

2022. november 10-én reggel 6 órakor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) házkutatást tartott az egyik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel édesapjánál zuglói otthonában. A nyomozók a Jellinek Dániel érdekeltségében álló, öt éven át apja ügyvezetésével működő Mall Management Kft. könyvelési iratait keresték egy számlagyár-botrányával összefüggésben – tudta meg a 24.hu.

Mint írják, az érintett cég gyanú szerint több mint 53 millió forint fiktív számlát fogadott be egy olyan társaságtól, amely az utóbbi évek egyik legnagyobb számlagyár-botrányában volt érintett. A nyomozók átfésülték Jellinek apjának lakását, és bár bizonyítási eszköz nem került elő, pár órával később

gyanúsítottként hallgatták ki a milliárdos 72 éves apját költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának gyanújával.

A lap megjegyzi: a Mall Management Kft.-t 2021 októbere óta Jellinek Dániel vezeti, aki Tiborcz Istvánnal is gyakran üzletel. A 24.hu megkeresésére az Indotek Csoport válaszolt, és közölték: az eljárásban a cégcsoport két vállalata, a Mall Management Kft. és az In-Management Kft. érintett, mindkét társaság egy-egy szoftverbeszerzési szerződés miatt.

A lap információi szerint a cég több mint százmillió forint értékben fogadott be fiktív számlákat a Wind-Ip 21 Kft. néven elhíresült számlagyártól, amire 2021 nyarán csaptak le a hatóságok, és ami a gyanú szerint mintegy 19 milliárd forint áfát tüntetett el takarításról és informatikai szolgáltatásról kiállított fiktív számlákkal.

„A vizsgálat nyomán a Wind-Ip 21 Kft. által kiállított számlákat a könyvelési rendszerünkből töröltük, a kapcsolódó, levont adókat kamataival megfizettük, így sem az államot, sem a költségvetést nem érte kár” – közölte az Indotek Csoport a lap megkeresésére.

Nyitókép: Róka László / MTVA / Bizományosi

#Belföld#házkutatás#jellinek dániel#számlagyár