Belföld

Pert nyertek a magyar ateisták az ombudsmannal szemben

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 8. 13:57

A Fővárosi Törvényszék szerint súlyosan sérültek a magyar ateisták jogai, az alapvető jogok biztosának pedig ki kellett volna vizsgálnia a panaszukat.

A Magyar Ateista Társaság (MATT) közleménye szerint a tavalyi népszámlálás súlyosan megsértette a magyar ateista állampolgárok jogait azzal, hogy csak vallásként tüntethették fel világnézetüket – mondta ki a Fővárosi Törvényszék.

Az ateisták megjegyzik: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) annak ellenére zárkózott el minden módosítástól, hogy a MATT a népszámlálás előtt többször is egyeztetett a hivatallal. A KSH ígérete ellenére a kitöltési útmutatóban sem tájékoztatott arról, hol található az „ateista” válasz, amely a 2011-es népszámlálásnál még a vallásoktól elkülönülten szerepelt.

Úgy vélik, ezzel a KSH az egyháztörvénynek is ellentmond, amely szerint az a világnézet vallás, amely „a természetfelettire” irányul. Az így nyert adatok pedig nem adnak valódi képet a társadalmi viszonyokról – írták. 

Ezért az ombudsmanhoz fordultak, aki azonban érdemi vizsgálat nélkül elutasította a panaszunkat, mert szerinte rendben van, hogy a KSH csak a vallásos világnézetekre kíváncsi.

Utóbbi döntést eredményesen támadta meg a MATT: a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy az ombudsman nem utasíthatta volna el a panasz kivizsgálását, és új eljárás lefolytatására kötelezte őt.

Hozzátették, hogy szerintük szégyen, hogy még az alapvető jogok biztosától is peres úton kell kikövetelni egy nyilvánvaló jogsértés érdemi vizsgálatát.

Nyitókép: Abedin Taherkenareh/MTI/EPA

 

#Belföld#ateizmus#ateista#ombudsman#per#vallás#népszámlálás