Belföld

Nem utalna többé szakszervezeti tagdíjat a dolgozói nevében az állam

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 7. 22:20

Ha elfogadják a Miniszterelnöki Kabinetiroda javaslatát, a tüntetéseket szervező tanárszakszervezeteknek is maguknak kell begyűjteniük a működésükhöz szükséges pénzt.

Átírná a kormány a szakszervezeti tagdíjak fizetésének szabályait – írja a 444.

A jelenlegi szabályok szerint a munkavállaló kérésére a munkáltató levonja a tagdíjat a béréből, és azt átutalja azt a munkavállaló által megjelölt érdekképviseletnek. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda által társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslat szerint az állam gyakorlatilag mentesítené önmagát a tagdíjutalási kötelezettség alól, és a munkavállalók kérésére sem utalnának a közalkalmazottak, a kormánytisztviselők, a köztisztviselők, a honvédelmi alkalmazottak, az egészségügyi dolgozók és a köznevelésben foglalkoztatottak szervezeteinek.

Ha a javaslat a mostani formájában megvalósul, akkor a szakszervezeti tagoknak kell majd gondoskodniuk a tagdíj eljuttatásáról, az állam ebben nem vesz már részt. A portál szerint ez azt is jelenti, hogy a tüntetéseket szervező tanárszakszervezeteknek is maguknak kell beszedniük a működésükhöz szükséges pénzt.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

#Belföld#szakszervezet#miniszterelnöki kabinetiroda#tagdíj