Belföld

„Közellenséggé” vált annak a fiúnak a családja, aki szilveszterkor rakétával gyújtott fel egy miskolci panellakást

rtl.hurtl.hu

2023. július 9. 8:24

A családnak el kellett adnia a lakást, amiben addig éltek, és egy másik városba mentek. 

El kellett költöznie Miskolcról annak a 16 éves fiú családjának, aki szilveszterkor egy tűzijátékrakétával felgyújtotta egy panelház egyik lakását – írta a Blikk.

Ahogy arról az RTL Híradó akkor beszámolt, az összes berendezést ki kell dobni, nem lehet semmit megmenteni abból a miskolci lakásból, aminek az erkélyét felgyújtotta egy berepülő tűzijáték, és a kiégett lakás alatti otthon is lakhatatlanná vált.

Felújítják

A két lakásban élő családoknak a Supersum Alapítvány nyújtott segítséget – írta a Blikk. A kiégett lakás alatt élő Marincsák Éva fél évvel az eset után már vissza is költözhetett a testvérével. A nő a lapnak elmondta, hogy a lakás még nincsen teljesen készen, de már lakható, különböző cégek és magánemberek segítségének köszönhetően.

A harmadikon lévő lakás javítása még tart, az ott élt nő jelenleg egy albérletben él a gyerekeivel, a lakhatást pedig az alapítvány fizeti számukra – írta a Blikk.

„Jobbnak látták, ha továbbállnak”

Közben a tüzet okozó 16 éves fiú családja kénytelen volt elköltözni a környékről – mondta el a Blikknek az alapítvány kuratóriumi elnöke. Bernasconi-Bús Katalin a lapnak elmondta, hogy tartja a kapcsolatot a fiú édesanyjával, hozzátéve, hogy „őket is borzasztóan megviselték a történtek”.

Másik városba mentek, mert kis túlzással közellenséggé váltak.

Nyitókép: Híradó

#Belföld#miskolc#tűzijáték#rakéta#panel#lakás#tűz#szilveszter