Belföld

Nőtt a magyar abortuszok száma a szívhangrendelet bevezetése óta

rtl.hurtl.hu

2023. június 5. 11:09

A kormány szeptember közepén döntött úgy, hogy az abortuszt választó nőknek kötelező meghallgatniuk a beavatkozás előtt a nem kívánt magzat szívhangját.

Az abortuszt a magzati életjelek megtekintéséhez kötő úgynevezett szívhangrendelet szeptemberi elfogadását követően nem csökkent az elvetetett magzatok száma Magyarországon, tudta meg a Válasz Online.

A kormány szeptember közepén úgy döntött úgy, hogy az abortuszt választó nőknek kötelező meghallgatniuk a beavatkozás előtt a nem kívánt magzat szívhangját. Több nőjogi civil szervezet szerint ezzel egyetlen életet sem fognak „megvédeni”, csupán megalázzák a nőket, emiatt tavaly tüntettek is a rendelet ellen:


Mostanra 7-8 hónap adatait ismerjük a rendelet hatálybalépése óta. A Válasz Online a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentését vetette egybe az abortuszok számáról és azok 100 szülésre jutó arányáról az előző év hasonló időszakával. Eszerint 2022 szeptemberében három, októberben ismét három, novemberben pedig 0,2 százalékkal nőtt a terhességmegszakítások száma. A szívhang meghallgatása tehát nem hozta meg a várt hatást: nemhogy kevesebb,

de a korábbinál is több terhességet szakíttattak meg a bevezetése után.   

A száz élveszülésre jutó abortuszok száma erőteljesebben romlott: szeptemberben 18, októberben 15, novemberben pedig 9 százalékos volt az emelkedés. A lap szerint az abortuszok arányának növekedése azért különösen súlyos, mert ez az érték a rendszerváltás óta meredeken zuhan Magyarországon.

A lap szerint a jelenség mögött a megélhetési válság állhat. Hasonló történt a 2008–2010-es válság idején is, amikor utoljára nőtt a terhességmegszakítások száma és aránya több évig tartó születési visszaesést okozva. 

Nyitókép: AP Photo / Victor R. Caivano

#Belföld#abortusz#szívhangrendelet#terhességmegszakítás#egészségügy