Belföld

A belügyminisztérium 800 ezer forintos átlagbért ígér a tanároknak a pedagógusnap alkalmából, és Brüsszelre mutogat

rtl.hurtl.hu

2023. június 4. 12:20

A tárca szerint eddig csak az Európai Unió miatt nem valósult meg a béremelés.

Minden idők legnagyobb pedagógus-béremelését tervezzük

– írta a belügyminisztérium a pedagógusnap alkalmából az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Pintér Sándor minisztériuma köszönetet mondott „valamennyi pedagógusnak, aki szeretettel és lelkiismeretesen tanítja, neveli a rá bízott gyermekeket, diákokat”.

Megemlítik, hogy „a kormány a mostani háborús idők ellenére is a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógus béremelést tervezi, az ezt megalapozó új pedagóguséletpálya-törvényjavaslat hamarosan az Országgyűlés elé kerül”.

Kiemelik, hogy a béremelés eddig Brüsszel miatt nem valósulhatott meg, ugyanis „húzzák az időt és nem fizetik ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat.” Azt ígérték, amint megkapják a forrásokat, megvalósulhat a „soha nem látott mértékű béremelés”.

Amikor megérkeznek az uniós források, a kormány tervei szerint az első ütemben 561 ezer forint, jövőre 681 ezer forint, 2025. januárjában pedig 800 ezer forint lehet a pedagógus átlagbér.

Így látja a szakszervezet

A Pedagógusok Szakszervezete is köszöntötte a tanárokat, Magyarország legnagyobb oktatási szakszervezetének elnöksége elismerését és háláját fejezi ki azoknak az oktatásban dolgozóknak, pedagógusoknak, oktatóknak, akik hivatástudatból, elkötelezettségből, gyermekszeretetből a pályán maradtak.

Köszönet nekik mindennapos küzdelmükért! Köszönet azért, hogy a jövő generációja érdekét tekintik elsődlegesnek akkor is, ha egyre nagyobb teher hárul rájuk, miközben nem érzik a megbecsülést!

– írják az rtl.hu-nak eljuttatott közleményükben.

Továbbá köszönetet mondtak azoknak is, akik az elmúlt években kiálltak az oktatás ügye mellett, támogatták szakszervezetüket a sztrájkok, a tüntetések szervezésében, valamint részt vettek a tiltakozó akciókban.

Nyitókép: Illyés Tibor / MTI

 

#Belföld#oktatás#pedagógusnap#belügyminisztérium#tanár#pedagógusok szakszervezete

Címlapról ajánljuk