Belföld

Sára Botond főispán bocsánatot kért, mert valótlanul azt állította „LMBTQ-propaganda” folyik a józsefvárosi óvodákban

rtl.hurtl.hu

2023. május 27. 14:35

Bíróság mondta ki, hogy Sára nem mondott igazat.

Nagyjából egy héttel ezelőtt írtunk arról, hogy Sára Botond budapesti főispán valótlanul állította, hogy „LMBTQ-propaganda” folyik a VIII. kerület óvodáiban – az erről szóló szöveget a bírósági ítéletnek megfelelően ki kellett volna tennie a Facebook-oldalára, ám akkor a szöveg mellé írta, hogy nem ért egyet a bíróság ítéletével. Ezek után a bocsánatkérő bejegyzésben – Pikó András szerint – sikerül még háromszor valótlanságot állítania, amiért Pikó újabb perrel fenyegette a főispánt. 

Sára Botond főispán szombat hajnal 4 órakor végül közzétette a bocsánatkérő szöveget, ezúttal kommentár nélkül.


Jámbor András ellenzéki képviselő azonban nem hagyta szó nélkül a közzététel időpontját: kommentjében azt írta, Sára megsértette Józsefvárost és a józsefvárosi óvodák dolgozóit. 

Kimondta a bíróság, a kötelezően kirakandó szöveget pedig szombat hajnali 4-kor rakod ki, majd ráposztolsz 6 posztot, hogy minél kevesebb ember lássa. Ebből 2 következtetést vonhatunk le:
1. Szégyelled a tetted és nem akarod, hogy lássák, mit tettél, megpróbálod az igazságtól megfosztani az embereket, nem vállalod a tettedet és következményeit.
2. Főispánként, a közigazgatási rendszer egyik fejeként próbálod kijátszani a jogrendszert.
Szerintem már csak ezért is járna a lemondás

– fejtette ki Jámbor.

Nyitókép: MTI / Kovács Tamás

#Belföld#Sára Botond#pikó andrás#Jámbor András#lmbtq#óvoda#lmbtq-propaganda#józsefváros

Címlapról ajánljuk