Milliókba kerültek a mentőszolgálat kerékpárjai
2023. május 13. 9:26
Több mint tízmillió forintért vásároltak négyet.
Szolgálatba álltak Budapesten a biciklis mentők – tudta meg a Népszava. A lap információi szerint két kerékpáros mentővel is lehet találkozni a fővárosban: egyikük a Margitszigetet, másikuk a Városligetet és annak környékét járja.
A Népszavának az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt is elárulta, mennyibe került a mentőkerékpárok beszerzése. Győrfi Pál a lapnak elmondta:
eddig négy mentőkerékpárt szereztek be, darabonként 3 302 000 forintért.
Az elsőt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány vásárolta meg és adta át a szervezetnek, további háromhoz pedig minisztériumi támogatással jutottak hozzá – írta a Népszava. A Margitsziget és a Városliget mellett tömegrendezvényeken tervezik bevetni azokat. Az első éles próbaüzemet a pápalátogatás idején tartották.
A kerékpáros mentőegység létrehozását tavaly augusztusban jelentették be, közölve, hogy az máshol is bevált. Győrfi Pál szóvivő akkor az RTL Híradónak elmondta, az új egység „egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy még gyorsabban érjünk ki a bajbajutottakhoz".
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége azonban úgy reagált, hogy amíg a mentősök kevesen vannak, túlterheltek és rosszul keresnek, nem azon kellene gondolkodni, hogy milyen új mentőeszközt vessenek be.
Nyitókép: Új mentőautók az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Markó utcai központja előtt 2023. március 27-én – Fotó: MTI/Balogh Zoltán