Belföld

Brutális drágulás jön a strandbelépőknél

rtl.hurtl.hu

2023. május 9. 16:44

A strandbelépők ára idén átlagosan kétezer forint körül lesz, de nagy a szórás: Budapesten a történelmi fürdőkben már tízezer forinthoz közelítenek az árak.

Mélyen zsebbe kell nyúlnia a nyári főszezonban annak, aki strandra szeretne menni: többszöri, fokozatos áremelés következtében átlagosan 40 százalékkal lesz drágább fürdőbe menni, mint tavaly ilyenkor – árulta el Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a Világgazdaságnak.

A lap szerint meghosszabbított téli iskolai szünet miatt remekül indult a január a fürdőkben is, de utána jött a szokásos holtszezon, és az első negyedév mérlege még 15 százalékos elmaradást mutat a covid előtti időkhöz képest.

Mint arról az RTL Híradó is beszámolt, az orosz turisták elmaradását a beutazási tilalmak miatt sok gyógyfürdő érezte meg, ezt a főtitkár is megerősítette. A strandszezon még nem kezdődött el, de fokozatosan nyitnak ki a fürdők, a kültéri, zömében termálvizes medencékben is egyre több a vendég.

 

Nemcsak a fagylalt és a lángos, hanem a jegyek ára is megérezte az inflációt: összességében 40 százalékkal drágább lett a strandbelépő egy év alatt.

A koronavírus-járványhoz tartozó intézkedések miatt tavaly június végéig nem emelhettek árat a fürdők, ám július elsején szinte kivétel nélkül 20-25 százalékkal emelték a jegyárakat, erre az idei szezonban még egy 10-15 százalékos korrekció jöhet.

A strandbelépők ára idén átlagosan kétezer forint körül lesz, de Budapesten a történelmi fürdőkben már tízezer forinthoz közelítenek az árak.

A Magyar Fürdőszövetség főtitkára szerint azért van szükség az emelésre, mert brutális mértékben drágult az áram beszerzési ára és a vízkezelő vegyszerek, valamint a minimálbér és a garantált bérminimumhoz igazodás is durván megnövelte a fürdők önköltségét.

Nyitókép: Balogh Zoltán / MTI

#Belföld#strand#belépőjegy#drágulás#gyógyfürdők

Címlapról ajánljuk