Belföld

Eltűnt a januári nyugdíjemelés és a 13. havi ellátás is

rtl.hurtl.hu

2023. május 8. 6:44

Nagyjából 900 ezer nyugdíjas 130 ezer forint alatti juttatást kap havonta, miközben az infláció jobban érinti a kiadásaikat.

A 27 százalékos nyugdíjasinfláció nemcsak a januári, 15 százalékos emelést, hanem a plusz egy havi juttatást is eltüntette már – írta a Népszava.

Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) elnöke a lapnak azt mondta, hogy április 17-én évközi korrekciót kértek a kormánytól, azonban levelükre nem érkezett válasz. 

A NYUSZET szerint legalább 5 százalékos, visszamenőleges, évközi nyugdíjemelésre van szükség ahhoz, hogy legalább a vásárlóértékét megőrizze az ellátás. 

A kormány erre az évre 15 százalékos inflációval számolt, ehhez igazította a januári, kötelező emelést is, ezzel szemben a valós infláció 18-20 százalék körül lesz az év egészében. A nyugdíjas infláció ennél is magasabb, mert az idősek kiadásait jobban érinti élelmiszerinfláció, valamint a gyógyszerekre vonatkozó drágulás. 

Körülbelül 300 ezer idős 100 ezer-, míg 600 ezer nyugdíjas 130 ezer forint alatti juttatást kap havonta.

Nyitókép: Bruzák Noémi/MTI

 

 

 

 

 

#Belföld#nyugdíj#13. havi nyugdíj#infláció#nyugdíjemelés#drágulás#szegénység

Címlapról ajánljuk