Visszavitték a börtönbe Galambos Lajost, de még mindig a gyengélkedőn van, alig eszik
2023. május 5. 15:15
A BV orvosai is látják, nagy a baj Lagzi Lajcsi egészségi állapotával.
Néhány nappal ezelőtt mentő szállította át a börtönből a berettyóújfalui központi kórházába Galambos Lajost, aki most visszatért Baracskára, de még mindig nagyon gyenge, írja a Blikk.
„A berettyóújfalui központi kórházban minden vizsgálatot elvégeztek ügyfelemen. Noha az eredményeket lezárt borítékban küldték meg az illetékeseknek, úgy értesültünk, hogy azok alátámasztják mindazt, amiért annak idején a halasztást kértük” – mondta a Blikknek Lajcsi jogi képviselője, dr. Csontos Zsolt.
Vagyis a BV orvosai is látják, hogy nagy a baj ügyfelem egészségi állapotával
– tette hozzá.
Galambost már visszaszállították Baracskára, de még mindig nem helyezték el a körletben, továbbra is a gyengélkedőn fekszik.
Nagyon gyenge, mivel alig eszik valamit, mióta bekerült. Dokumentálják odabent, milyen kevés ennivalót fogyaszt: szinte érintetlenül viszik el tőle az ételeket. Nem lelki okai vannak az étvágytalanságának, ez is összefügg a betegségeivel. Véleményem szerint egyértelműen nincs abban az állapotban, hogy a büntetését meg tudja kezdeni, így nagy valószínűséggel megszakítják azt. Csak az a kérdés, hogy mikor
– fogalmazott Csontos Zsolt.
Nyitókép: Galambos Lajos távozik a székesfehérvári büntetés-végrehajtási intézetből 2016. január 24-én, miután a bíróság az ügyészi indítványt elutasítva nem hosszabbította meg a gyanúsított előzetes letartóztatását – Fotó: Lakatos Péter/MTI