„Orbán európai dinamittal játszik”– exkluzív interjú a CNN sztárműsorvezetőjével, Richard Questtel
2023. május 4. 12:11
Richard Quest azért jött Budapestre, hogy műsort készítsen a fővárosról a CNN Quest's World Of Wonder című sorozatába. És ha már itt van, a Quest Means Businessbe is bejelentkezett egy Szijjártó-interjúval. A ma kezdődő CPAC Hungaryról, Orbán Viktorról és Tucker Carlsonról is beszélgettünk, és arról is, mit nem szabad egy újságírónak a politikusok, és mit igen a hollywoodi hírességek társaságában.
Nemrég, amikor az interjúkészítési technikáiról kérdezték, azt mondta, hogy a véleményét ugyan nem mondhatja el, de a maga módján, a személyes tapasztalataira is alapozva értékelheti a helyzetet. Azt a példát hozta, hogy ha mondjuk egy minisztert kérdez, kezdheti akár azzal a személyes, de a helyzetre jellemző információval, hogy a saját jelzáloghitele megduplázódott. Valóban megduplázódott?
A londoni hitelem igen. Nincsenek fix jelzáloghitelek Londonban. Nem látok abban semmi rosszat, ha valaki a személyes tapasztalatait is használja a kérdezés során. De a jelzálogom semmi egyéb, mint egy példa, amivel érzékeltetem a miniszterrel, vagy bárki is legyen az interjúalany, hogy tisztában vagyok az adott helyzettel. De ítélkezni nem ítélkezhetek, és ezt a fiatalabb újságírók olykor elfelejtik. Így fogok eljárni a ma esti Quest Means Business adásában is: értékelem a magyarországi helyzetet (Questtel május 3-án délután, a Szijjártó Péterrel készült interjúja előtt beszélgettünk). Ha nem így tennék, nem kaphatnának mást a nézők, mint az „egyik részről, másik részről” szokásos megközelítését.
Ugyanezt az interjútechnikát alkalmazta akkor is, amikor egy 2021-es interjúban Szijjártó Pétert kérdezte a magyar kormány „pedofiltörvényéről”? „Miniszter úr, ön ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy meleg vagyok, így rám is vonatkozik ez a törvény. Pedofilnak tart engem?” – kérdezte Szijjártót. Erős kezdés és volt benne személyes részlet is.
Nem, ez nem ugyanaz, itt a sokkolás volt a taktika lényege. Hogy kizökkentsem a szokásos mondandójából. Hogy érzékelhetővé tegyem a helyzet komolyságát. Az interjú előtt nem sokkal fogadták el azt a törvényt, amellyel nyilvánvalóan az volt a céljuk, hogy összemossák a homoszexualitást a pedofíliával. Ez teljesen világos volt, még ha tagadták is.
A logikus következtetés tehát az volt, hogy akkor engem is pedofilnak tart? Miniszter úr, ne kerteljünk már! Ma este már nem érdemes erről kérdezni, mert már rég kész válaszai vannak. Nem érdemes azt kérdezni, hogy miért LMBTQ-ellenesek, mert azt mondaná erre, hogy de nem azok.
Ha megkérdezném, szívesen látnak-e engem Magyarországon, az lenne a válasz, hogy persze, természetesen. Ugyanakkor ott van a rendkívül súlyos ugandai helyzet, az új ugandai törvény.
Ami lehetővé teszi, hogy akár halállal büntessék a homoszexualitást.
Igen. Lehet, hogy Ugandát fogom példaként felhozni. Ugyanakkor hiszek a véleményszabadságban, és hacsak azt nem mondja a miniszter, hogy a fekete fehér, neki is joga van a saját véleményéhez. És az önök kormánya megnyerte a választást, földcsuszamlásszerű győzelmet arattak.
Ezzel nem lehet vitatkozni. Azon persze lehet, hogy hogyan győztek, hiszen még az Európai Parlament is azt mondja, hogy Magyarországon megvalósult a választási autokrácia hibrid rendszere.
Erre is kész válasza van a külügyminiszterüknek. Minden azon múlik, hogyan közelíted meg a témát. De a tiszteletet, az udvariasságot meg kell adni, és ezt sokan elfelejtik. Nem kötelező interjút adnia nekem, úgyhogy ez a legkevesebb.
Utólag úgy ítélte meg, hogy a „pedofilnak tart-e, miniszter úr” felütés megtette a kellő hatást?
Teljes mértékben. A nehézséget az okozza a magyar kormány intézkedéseivel kapcsolatban, hogy nehezen megfoghatók. Látszólag semmi sem teljesen antidemokratikus, nem lehet egy dologra visszavezetni a történteket, de hamarosan ott találod magad Orwell 1984-jében. Nem figyelsz oda egy kicsit, és már csak azt kérdezheted: ó, de hát mi történt?
Hogyan lehet olyan politikusokkal épkézláb interjút készíteni, akik csakis a kormányuk propaganda-lózungjait ismétlik?
Az nem vezet semmire, ha visszavágsz egy tényszerű cáfolattal. Erre készen állnak. Célravezetőbb, ha azt mondod, de miniszter úr, és itt most következzen négy-öt, a kérdésben kompetens szervezet neve, szóval miniszter úr, hogy lehet az, hogy a felsorolt szervezetek mindegyike téved, de önnek igaza van? Hogy lehet az, hogy ezek a szervezetek, amelyeket az élet más területein egyébként mérvandónak tekint, most, hogy önt kritizálják, mind tévednek? Előfordulhat, hogy amikor az ön szemében mindenki más téved, talán az ön készülékében van a hiba? Ez a fajta közelítés egy kicsit meg szokta kavarni őket, ilyenkor defenzívába szoktak átmenni, hiszen ebben a helyzetben mindenkivel dacolniuk kell.
Lassan tíz éve már, hogy elhangzott Orbán illiberalizmus-beszéde. Azt azért szeretném tudni, szerintük hogyan fest most ez az illiberális demokrácia.
Sikerült magukra haragítaniuk az Egyesült Államokat az orosz beruházási bankkal és az Ukrajnának nyújtott segítség hiányával. Sikerült belekötniük az LMBTQ-közösségbe. Sikerült kiverniük a biztosítékot Brüsszelnél az igazságügyi és médiahelyzettel… Nem túl életszerű, hogy mindig mások a hibásak. Lengyelországnak is sok a problémája, de Ukrajna ügyében még náluk is teljes az egyetértés. Nem értem a magyarországi álláspontot Ukrajnával szemben. Természetesen tudok a magyar kisebbség helyzetéről, de itt valami másról van szó.
Több interjút is készített Orbán Viktor külügyminiszterével, de Orbánnal egyet sem. Reméli, hogy összejöhet egy miniszterelnöki interjú?
Nemet mondott nekünk. Orbán nem ad interjút a másik sajtónak, a mainstreamnek, hacsak nem akarja az üzenetét ebbe az irányba is eljuttatni, vagy valami más célja van vele. A Fox Newsnak adna.
Mikor kért interjút Orbán Viktortól utoljára?
A múlt héten.
És a válasz?
Nemleges. Nem ér rá. Jeleztük, hogy itt leszünk Budapesten, szeretnénk meginterjúvolni a miniszterelnököt, leülne-e velünk beszélgetni? Nem, nem ér rá – jött a válasz.
Mivel kezdene egy Orbán-interjút?
Azzal a kérdéssel, hogy mit gondol, miért tartják őt olyan sokan a demokráciával szembeni fenyegetésnek?
És egy másik kérdés, amit mindenféle kényelmetlenség nélkül feltennék: „Miniszterelnök úr, én egy meleg férfi vagyok. Mire számíthatok az ön illiberális demokráciájától?” És ennyiben hagynám a kérdést, erre várnám a válaszát.
A tapasztalataim régóta megtanították rá, hogy az interjúalany sosem fog a fejéhez kapni, hogy istenem, Richard, magának milyen igaza van! Hogy én hogy nem láttam ezt eddig! Nem, ez sosem fog megtörténni. Túl sok újságíró ringatja magát abban a hitben, hogy ha váratlan kérdéseket zúdítanak az interjúalanyra, csak kibukik valami hasonló belőle. Nem fog. Amit viszont megtehet az újságíró, hogy rábírja a beszélgetőpartnert, támassza alá érvekkel az álláspontját. És ha nem engedi kibújni a kérdések alól, nyilvánvalóvá válhat, mit is képvisel valójában ez az ember. A nézők vagy az olvasók meg majd eldöntik, hogy tetszik-e nekik, amit látnak.
Tavaly érdekes helyzetbe került, miután meginterjúvolta a magyar külügyminisztert, aki egyebek mellett megismételte a kormány hivatalos szövegét arról, miért tartják elhibázottnak az EU Oroszország elleni szankcióit. Az interjú lezajlott, majd kis udvariassági beszélgetés következett ön és Szijjártó között a kulisszák mögött. Ez már nem a hivatalos interjú része volt, de a külügyminiszter stábja felvette, a felvételt pedig Szijjártó közzétette a Facebook-oldalán.
Unortodox volt, így jellemezném ezt a lépést. Fordított esetben ők sem szeretnék, ha én vennék fel egy magánbeszélgetést.
Láttam a kamerájukat, de nem gondoltam volna, hogy leadják a magánbeszélgetésünket, úgy biztosan nem, hogy nem beszélik meg velünk előtte. Mégis így döntöttek.
De merő nagyvonalúságból úgy döntöttem, abban fogok hinni, hogy csak valami figyelmetlenségből elkövetett tévedés történhetett a részükről. Biztos vagyok benne, hogy a miniszter nagyon bánná a dolgot, ha tudja, hogy hibáztak.
Kezdődik a CPAC Hungary. Tudósít róla?
Nem. Tudjuk, miről fog szólni; annak demonstrálásáról, hogy mennyire tudsz konzervatív lenni.
Nem furcsállja, hogy egy kis kelet-európai országban tartják az amerikai jobboldal nagygyűlésének kihelyezett fórumát?
Orbán miatt vannak itt. Mert a magyar miniszterelnök magáévá tette a nézeteiket. Ilyen egyszerű.
Van bármiféle hatása a magyarországi CPAC-nek az amerikai belpolitikára?
Semmi. Orbán miatt van az egész. Nézze, az Európai Unióban ott vannak a nagyfiúk és a nagylányok. Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország. Még a következő szintnek is nagy a befolyása. Ide tartozik Lengyelország, Hollandia, a skandináv országok, az írek. A nemzetközi diplomácia régi játékosai ők is. Utánuk jönnek a közép- és kelet-európai országok. Orbán kiemelte önöket, ma Magyarország az elégedetlenek, a dolgok menetével elégedetlen csapat vezére. És ezzel egy kis ország hatalomra tett szert.
Mi lenne a végjáték ezen a meccsen?
Ha csak nem akar olyan lenni, mint Putyin… Hány éve lehet még Orbánnak a hatalomban?
Mit gondol, hány éve?
Nincs kristálygömböm. Mennyi ideje is van hatalmon? 13 éve. Merkel 16 évig volt. Nézze, az EU ki van akadva a magyar kormányra, és ez csak fokozódni fog.
Orbán a tűzzel játszik Ukrajna-ügyben. Nem értem, miért csinálja.
Gondoljon csak bele, mit csinál az EU többi tagja, mit tesz az Egyesült Államok és mit a NATO. Példátlan dolgok történnek. Ott vannak az Ukrajnának küldött támogatások és azok költségei, ott van a menekültválság, a nukleáris fenyegetettség, az európai biztonságra leselkedő veszély, és mindezzel szemben ott van Orbán. Még Erdoğannal sem lehet egy lapon említeni. Mindenki tudja, hogy Erdoğan be fog állni a sorba. Nagybani politikai játékos. Valahogy meg kell nyernie a törökországi választásokat, a finnek NATO-tagságára rábólintott, majd a választások után a svédekkel is megegyezik valamiben. De Orbán európai dinamittal játszik.
Tucker Carlson, a Fox News frissen kirúgott sztárja Orbán Viktor beszéde után online szólal fel a CPAC Hungary csütörtöki programjában. Pusztán szakmai szempontból minek tartja Carlson Fox News-os, immár múlt idejű működését? Kolléga volt? Egy másik újságíró? Propagandista?
Nem volt újságíró. Rövid ideig dolgoztam Tucker Carlsonnal, jó néhány évvel ezelőtt együtt szerepeltünk néhány élő műsorban, amikor még a CNN-nél dolgozott. De ez régen volt, azóta maga mögött hagyott mindent, amitől a legkisebb mértékben is újságírónak minősülhetett volna.
Akkor minek nevezné?
Játékosnak. Megmondóembernek. A játszma szereplőjének. De újságírónak semmiképp.
Olvasta, hogy mi volt abban a szöveges üzenetben, amiért többek között állítólag kirúgták?
„Fehér ember így nem harcol…” – írta Carlson a Capitolium ostroma után.
Nagyon érdekes szöveg. Mindenki a „fehér ember így nem harcol” részre fókuszál, amúgy nagyon is helyesen. De ha elolvassa a teljes szöveget, majdnem olyan, mintha valaki megmutatta volna a Dr. Jekyll és Mr. Hyde arcát (az üzenetben egy utcai verekedésről készült videóról van szó, három „trumpista fickó” üt-ver egy „antifa kölyköt”, Carlson pedig azt írja, a három fickónak drukkolt, de ez mégsincs rendjén). Nagyon furcsa szöveg, mintha mindkét arcát megmutatná, amikor arról ír, hogy jaj, mit is csinál, hiszen ez az alak, akit ütnek, bármennyire is megveti, mégis csak egy emberi lény. Isten tudja, mi lehet ez Carlsonnál.
Lelkiismeret?
Nem. Vagy ha mégis, az egy nagyon meggörbült lelkiismeret. Mert nem azt ismerte be, hogy ő maga is része a problémának.
Carlson nem csinált titkot abból, hogy rajongója Orbán Viktornak és a miniszterelnök politikájának. Ön is érez hasonló szimpátiát, netán barátságot valamelyik hivatalban lévő kormányfő iránt?
Ha így lenne, akkor sem vallanám be. Ez az a pont, ahol veszélyessé válik a helyzet, ahol vigyázni kell. Mindenkinek megvan a maga szerepe, a politikusnak, az újságírónak is. A két szerep meg tud férni egymás mellett, olykor keresztezzük egymás útját, de ismerni kell a határokat, nem folyhat össze a kettő. Sokszor láttam ezt a jelenséget, amikor a királyi családról tudósítottam.
Sok királyi tudósítón látod, hogy már-már királyibbak a királyi családnál. Látod rajtuk az igyekezetet, hogy oda tartozzanak, ami lehetetlenség. Sosem leszel az arisztokrácia része, nem születtél bele, tedd túl magad rajta!
A kísértés ugyanez minden nagy hatalmú ember közelében. Mámorító érzés, ha egy ország miniszterelnöke tudja a nevedet. Hát, nem?
Biztosan, bár saját tapasztalatom nincs.
Azért az megbizsergetett, amikor Boris Johnson azzal fogadott, hogy „hello, Richard”. Tudom jól, nem érdeklem én őt különösebben, ó, de mégis tudja a nevem! Minél nagyobb ember tudja a nevedet, annál bizsergetőbb az érzés, de akkor sem tartozol közéjük. Az a feladatom, hogy kiderüljön, mit is csinálnak ezek az emberek.
Nagyon veszélyes pálya, ha valaki elkezdi keresni a kegyeiket. Ha valaki elkezd kesztyűs kézzel bánni velük.
Az újságírói munkám nagy része a légitársaságokhoz kötődik. De mindvégig észben kell tartanom, hogy nem nekik dolgozom, nem én vagyok a társaság vezére. Lehet, hogy sosem fognak jobb osztályra upgrade-elni, ha valami rosszat mondok róluk, hát legyen. Az üzleti élet igazán jelentős alakjai szét tudják választani a két szerepet. Sok légitársaság vezérével le tudok ülni egy italra, el tudok velük őszintén diskurálni, hogy mi történik a cégüknél, de egy percre se gondolnak másnak, mint ami vagyok: Richard Quest a CNN-től. És én sem gondolom azt, hogy az illető a haverom. Egy pillanatra sem. Mert nem az.
Ha nem a világpolitika vagy az üzleti élet nagyjaival, hanem a művészvilág sztárjaival készít interjút…
Imádom azokat az interjúkat!
Szóval, a sztárokkal szemben visszavehet a kötelező tartózkodásból? Volt olyan interjúja, amikor kibukott önből a rajongó?
Egy rögtön eszembe jut, aminek még az emlékétől is elgyengülök. Dame Julie Andrews!
Maga túl fiatal ahhoz, hogy megértse, de nekem ő Mary Poppins. Az ő Mary Poppinsán és A muzsika hangján nőttem fel. Találkozhattam vele. És amikor azt mondta: Ó, Richard… Azon a Julie Andrews-os hangon. Istenem, tudja, ki vagyok, csak erre tudtam gondolni.
Gondolja, hogy meg is jegyezte a nevét?
Jó, akkor mondok erre egy másik történetet, és nem azért, hogy a nevekkel dobálózzak. Davosban álldogálok, és egyszer csak elmegy mellettem Matt Damon. Odalép és megszólít: Richard Quest! Miután magamhoz tértem, rájöttem, mi áll e mögött. Sok sztár vagy külföldön él, vagy hónapokon át forgatnak Európában. És mit csinálnak a szállodai szobájukban vagy a luxus lakókocsijukban? Nézik a CNN-t. Nem arról van szó, hogy ismernek, még csak arról sem, hogy kedvelnek. Pusztán arról van szó, hogy nézik a műsoraimat. Mindenesetre jót beszélgettem Matt Damonnal, és több interjút is készítettem vele azóta. De sosem ringatom magam abban az illúzióban, hogy ez rólam szól.
Julie Andrews tudta ki vagyok, mert Genfben él, és nézi a CNN-t. George Clooney tudta, ki vagyok, mert Olaszországban, a Comói-tónál van háza és itt tölti az év nagy részét.
Ha bekapcsolják a CNN-t, előbb-utóbb belém akadnak. Ebben a helyzetben az ember könnyen azt hiheti, hogy ahogy a mondás tartja, amit ő szar, az nem büdös. Egy mentorom, akitől sokat tanultam, egyszer régen azt mondta: Richard, sose feledd, nem vagy több, mint fény egy dobozban, valahol a szoba sarkában. Amit bárki kikapcsolhat.
Nyitókép: Köves Gábor / rtl.hu