Belföld

A Fidesz csak a legsúlyosabb esetekben tenné büntethetővé a becsületsértést és a rágalmazást

rtl.hurtl.hu

2023. április 25. 22:53

Csak a lehető legsúlyosabb esetekben lenne ez büntethető.

Törvényjavaslatot nyújtott be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, mely szerint a „közügyek szabad megvitatásakor” elkövetett rágalmazás és becsületsértés csak akkor lenne büntethető, ha a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadása fordulna elő benne, írja az állami hírügynökség.

A Btk. javasolt módosítása értelmében a jövőben nem lenne büntethető rágalmazás és becsületsértés miatt, aki a közügyek szabad megvitatásakor, sajtótermékben vagy médiaszolgáltatás útján követi el azt, feltéve, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.

A módosítás indoklásában Kocsis és Halász János kiemelték, hogy az dekriminalizációt hajt végre. Ez nem azt jelenti, hogy az efféle jogsértések szankcionálása elmarad, hanem azt, hogy a jogalkotó a közügyek szabad megvitatását olyan fontos értéknek tartja, amely esetén elegendő a polgári jogi – és egyéb közigazgatási – szankcionálás fenntartása – hangsúlyozták.

Kiemelték, az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága egybehangzó és következetes álláspontot képvisel azzal kapcsolatban, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás jogának gyakorlásakor keletkezett közlések miatt a felelősségre vonás lehetősége korlátozott.

Kiemelték, az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága egybehangzó és következetes álláspontot képvisel azzal kapcsolatban, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás jogának gyakorlásakor keletkezett közlések miatt a felelősségre vonás lehetősége korlátozott.

Általános jogelv, hogy a büntetőjog nem tartalmazhat olyan tilalmakat, amelyek hatása nagyobb hátrányt okoz, mint amelytől vissza kíván tartani, és nem használható fel olyan célok elérésére, amelyek más alkalmas eszközzel is elérhetőek, kiválthatóak, írták.

Kitértek arra is, hogy bár az európai országok nem egységesek a rágalmazás és a becsületsértés szabályozása tekintetében, a büntethetőséget kizáró okok meghatározása során a fenti elv érvényesül, illetve egyes országokban nem bűncselekmény a rágalmazás, becsületsértés, és kizárólag polgári jogi kereset nyújtható be ilyen jellegű sérelmek orvoslása érdekében.

A Btk. jelenleg a rágalmazást akár két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja, míg ha valaki a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít akkor egy évig, ha nyilvánosságra hozza akár három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. A becsületsértés esetén egy évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

Nyitókép:Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. március 6-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

#Belföld#kocsis máté#sajtó#rágalmazás#btk#törvény#módosítás#fidesz