A TV2-nek tizenhatszor kellene beismernie, hogy hazudtak Juhász Péterről, újabb büntetést kell fizetniük
2023. április 4. 10:55
Korábban azt állították: nem lett volna elegendő a Tények műsorideje a szövegek ismertetéséhez.
„Még mindig nem tartja be a TV2 a törvényeket, még mindig hazudik a vezérigazgatója, Pavel Stanchev. Újabb 500.000.- forint büntetést kell fizetniük a bíróság jogerős ítélete alapján, mert még mindig nem olvasták be a helyreigazításokat” – közölte Facebook-oldalán Juhász Péter.
A TV2 Tények című műsorának 16 alkalommal kell bocsánatot kérnie Juhász Pétertől, az Együtt korábbi vezetőjétől, amiért évekkel korábban valótlanságokat közöltek róla. A Tények tavaly már közölt bocsánatkéréseket ebben az ügyben, de úgy, hogy az ítéletek szövegeiből önkényesen kiragadott egyes részeket, és nem volt egyértelmű, kitől is kérnek elnézést. Emellett a műsorvezető, Váczi Gergő mellőzte a szöveg felolvasásakor a központozásokat, így tovább rontva az amúgy is zagyván átszerkesztett szöveg érthetőségét. Juhász Péter ezt követően fordult ismét a bírósághoz.
Ezt is ajánljuk:
Hiába nem fér bele a műsoridőbe, a TV2-nek 16 alkalommal kell beismernie, hogy hazudott Juhász Péterről
A televízió korábban azzal érvelt, hogy ha eleget tett volna a bírósági ítéletnek, és beolvasott volna mindent úgy, ahogy a bíróság arra kötelezte,
nem lett volna elegendő a Tények műsorideje a szövegek ismertetéséhez.
A Fővárosi Törvényszék végrehajtón keresztül kényszerítheti ki, hogy a TV2 műsora tegye közzé, hogy valótlan állításaival megsértette Juhász Péter jó hírnévhez fűződő jogát. Akkor is félmillió forintos végrehajtási pénzbírságot szabtak ki a TV2-re.
Az újabb, félmilliós bírság ügyében Juhász Péter felidézte, hogy Pavel Stanchev, a TV2 vezérigazgatója decemberben azt mondta Média1-nek, hogy ő nem volt ott, amikor a Tényekben az igaztalan kijelentések elhangzottak, de az ő vezetése alatt a TV2 minden törvényt betart. Juhász Péter szerint a mostani büntetés nem ezt támasztja alá.
Nyitókép: Mohai Balázs / MTI