Belföld

Fekete festékkel fújta le a Szálasi-emlékhelyet a DK ifjúsági szervezete

rtl.hurtl.hu

2023. március 11. 12:16

Szálasi feleségének nevét ők sem tudták helyesen leírni. 

Nem néztük tétlenül, hogy az Orbán-kormány hatóságai egy hónapja asszisztálnak a Farkasréti temetőben, Lutz Gizella sírjából alakított Szálasi-emlékhelyhez – írta a Demokartikus Koalíció ifjúsági szervezete a Facebookon. A DK-sok azonban, ahogyan a sírkövet kezelő szervezet, magánemberként eljáró vezetője, szintén elrontották Szálasi feleségének nevét. A nő ugyanis Lucz és nem Lutz Gizella.

Fekete festékkel fújta le Szálasi Ferenc fotóját és nevét özvegye sírján a DK ifjúsági szervezete

A szervezet szerint nem hogy egy hónap, egy perc sem kell ahhoz, hogy eldöntsük, jár-e emlékhely egy nyilas politikusnak, aki többezer ember haláláért felelős. 

„Éppen ezért a Demokratikus Lendület Szálasi Ferenc képével és a nyilaskereszttel is azt tette, amit minden jóérzésű ember tenne, fekete festékkel fújtuk le a XX. századi magyar történelem legsötétebb bűneinek szimbólumait” – közölték. 

Korábban megírtuk, hogy a rendőrség nyomoz a Szálasi-emlékhely ügyében, magánszemélyek pedig útjelző táblát állítottak a sírnál, hogy

az eltévedt nem-fasiszták minél gyorsabban elkerülhessenek fontosabb, igazi hősök sírjaihoz.

Nyitókép: Demokratikus Koalíció Lendület

#Belföld#dk#lendület#szálasi ferenc#farkasréti temető

Címlapról ajánljuk