Belföld

Kirakták Szálasi Ferenc képét a Farkasréti temetőben

rtl.hurtl.hu

2023. február 6. 14:35

Nyilas kegyhelyet csináltak Szálasi özvegyének sírjából. Egy szélsőjobboldali aktivista váltotta meg a sírt, és ő állhat az átalakítása mögött is.

Több mint harminc évvel a temetés után özv. Szálasi Ferencné, Lutz Gizella sírját nyilas emlékhellyé alakították – derült ki a Mérce hétfői cikkéből.

Az 1946-ban kivégzett nyilas vezető felesége 1992-ben halt meg, és a Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra. Azóta a Mérce szerint a síron lett egy márvány obeliszk, aminek a tetejére egy nyilaskeresztre hajazó szimbólumot tettek. A sírkövön látható egy fotó is, amin Lutz Gizella mellett maga Szálasi Ferenc látható civilben. Mindemellé felkerült, hogy „Szálasi Ferenc emlékére”.

A lap arról számolt be hogy a sírt egy szélsőjobboldali aktivista váltotta meg, és ő intézhette az átalakításokat is. A pénzt minderre a Facebookon gyűjtötte össze két hónap alatt, majd 2021-ben előbb a sírt hozták helyre, majd átalakították a jelenlegi formájára – írják a cikkben.

A Mérce megkérdezte a TASZ jogászát, Pásztor Erzsébetet az ügyről. Ő úgy nyilatkozott a lapnak, hogy büntetőjogi szempontból több törvényszegés is felmerülhet, mint a kegyeletsértés és az önkényuralmi jelkép használata is.

Szálasi Ferenc nyughelye egyébként nem ismert.

Nyitókép: Mécses ég egy síremléken a budapesti Farkasréti temetőben halottak napján, 2019. november 2-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán.

#Belföld#szálasi ferenc#Lutz Gizella#farkasréti temető#emlékhely#nyilas