Belföld

Erről nem beszélt Németh Balázs: újabb milliárdos megbízás az atlétikai vébénél

Kovács-Angel MariannaKovács-Angel Marianna

2023. január 31. 6:17

Az állami média korábbi munkatársa egyetlen számot említett korábban, pedig ekkor már hónapok óta hatályos volt egy másik hatalmas összegű megbízás – a sportágat népszerűsítő programokra. A szerződést maga Németh Balázs írta alá egy nyíltan a Fidesszel szimpatizáló üzletember cégeivel. Az M1 egykori hírolvasója az RTL Híradónak korábban annyit mondott, bár vannak előzetes becslések, de a konkrét költségeket majd a vébé után árulják el. Nem csak az atlétikai stadion lesz méregdrága. 

Hiába érdeklődött az RTL Híradó Németh Balázsnál, az atlétikai világbajnokságot szervező cég vezérigazgatójánál bő egy hete a világverseny rendezésének költségeiről, az állami tévé korábbi hírolvasója azt mondta: majd a verseny után mondják meg, pontosan mennyibe került a szervezés.

Németh Balázs egyetlen számot mondott csak, azt, amit korábban az rtl.hu derített ki: nettó 2,1 milliárd forintos keretszerződést kötöttek a nyíltan a Fidesszel szimpatizáló Balásy Gyula két cégével a vb rendezvényszervezési és kommunikációs feladatainak első ütemére.

Az állami média egykori munkatársa valamiért nem említette az interjúban, hogy tavaly októberben – tehát hónapokkal azelőtt, hogy erről az RTL Híradó érdeklődött – egy másik nagy értékű szerződést is kötöttek, amely szorosan kapcsolódik a rendezvényhez. Október 5-én maga Németh szignózta:

Trükkös költségek: újabb milliárdos megbízás az atlétikai vébénél

Úgy tűnik, a 2,1 milliárd forint + áfa értékű keretszerződésbe valamiért nem fért bele a sportág népszerűsítéséhez kapcsolódó programok rendezvényszervezése és kommunikációja, így erre újabb megbízást kötött a Németh Balázs által vezetett cég, ugyancsak Balásy Gyula vállalkozásaival, a Lounge Event Kft.-vel és a Visual Europe Zrt.-vel, nagyjából két héttel az előző kontraktus után.

A cég természetesen érvelhet azzal, hogy a sportágat népszerűsítő rendezvények nem közvetlenül a szervezés körébe tartoznak, azonban

  • egyrészt a szerződést a szervezésre létrehozott cég kötötte,
  • másrészt a sport népszerűsítése és a rendezvény eléggé összefolyik, például a sportolásért olcsóbban lehet jegyet venni a vb-re: kihívások teljesítésével már féláron hozzá lehet jutni.

A keretszerződés nettó összege 1 milliárd 140 millió forint, ebből a szervező cég nettó 798 millió forintra vállalt lehívást, a fennmaradó 30 százalék, nettó 342 millió forint opció.

A szerződés az aláírás napjától a keretösszeg kimerüléséig (beleértve az opciós összeget), de legkésőbb 2023. július 31-ig hatályos. Az EKR-be feltöltött szerződések mellékleteit, így a műszaki leírást sem csatolták, így a konkrét feladatokról közelebbit nem lehet kihámozni a dokumentumokból. A beszerzést – mint gyakorlatilag az összes, állami kommunikációs és rendezvényszervezési tendert – a Rogán Antal tárcája alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal bonyolította.

A minimumra tekert kommunikáció ellenére tehát kirajzolódni látszik, hogy nem csak az egyre dráguló, most éppen valahol 246 milliárd forintos költségnél járó atlétikai stadion lesz költséges. A Szabad Európa idézte a Sports Examiner 2018-as cikkét, amely szerint  a kormány 111 millió dollár (akkori áron: 277,7 milliárd forint) garanciát vállalt az atlétikai vébére. Az összehasonlítás kedvéért: a tavalyi, oregoni világbajnokság 85,6 milliót vitt el (ebből csak tízmillió dollár volt az állami pénz, 16,5 millió jött a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől /IAAF/), a 2017-es londoni eseményre pedig 80 millió dollárt költöttek. A lap megkereste az IAAF-et, így tudták meg, hogy 

az amerikaitól eltérően nem támogatják a magyar rendezésű vb-t, ezt ugyanis nem kérte a magyar kormány.

Itt nézheti meg Németh Balázs magyarázatát, hogy miért nem közlik a közpénzmilliárdokat felemésztő rendezvény árát vagy legalább a becsült összeget:


Németh Balázs azt viszont elárulta, hogy a december 12-én indult jegyértékesítéssel már túllépték a százezres jegyvásárlási számot. Elmondása szerint a nyári sportrendezvényre 62 országból érkeznek majd szurkolók.

Az atlétikai stadion kivitelezése, így az atlétikai világbajnokság rendezése a kormány és az ellenzéki vezetésű Ferencváros, illetve Budapest egyetértésével valósul meg. A 2019-es önkormányzati választások után az újonnan megválasztott kerületi és fővárosi vezetéssel kezdett alkudozásba a kormány, a Fővárosi Közgyűlés végül úgy járult hozzá a rendezéshez, hogy a kormány összesen 50 milliárd forinttal egészíti ki az Egészséges Budapest Programot. 

Tavaly a pénzt nem adta oda a kormány. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter erre azt mondta: ha megérkeznek az uniós pénzek, akkor folytatódhat a program.


Kérdéseinket elküldtük a szervező cégnek, egyebek mellett arról érdeklődtünk, hogy Németh Balázs miért nem említette a nettó 1,1 milliárdos keretszerződést az RTL Híradó kérdésére. Válaszukkal bővítjük cikkünket.
 
Nyitókép: Németh Balázs, az atlétikai világbajnokságot szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az épülő Nemzeti Atlétikai Központban tartott sajtóbejáráson a főváros IX. kerületében 2022. november 22-én. – Fotó: Kovács Anikó / MTI

#Belföld#atlétikai vb#németh balázs#közpénz#Balásy Gyula#ma