Belföld

Így néznek ki az „extra méretű” fák, amelyekért több tízmillió forintot fizetett a Belváros

rtl.hurtl.hu

2022. december 22. 5:04

Elültették a budapesti Szomory Dezső téren azt a három „extra méretű” fát, amelynek a beszerzése és telepítése a kapcsolódó munkákkal együtt több mint 100 millió forintba kerül. Az ellenzék szerint viszont ebben a beruházásban nem a fák az óriásiak, hanem a kiadások. A fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzat ígéri, hogy a növények nem sokára már árnyékot adnak. 

„Már az első tavasszal” árnyékot adnak azok a fák, amelyeket a belvárosi Szomory Dezső téren ültetettek el – állította a fideszes vezetésű belvárosi önkormányzat az rtl.hu megkeresésére. A hivatalos jellemzés szerint „nagyméretű”, illetve „extra méretű” növényeket az elmúlt hetekben telepítették, méghozzá az úgynevezett stockholmi rendszerrel.

Mint megírtuk, ez az igen drága eljárás – a hagyományos ültetés költségének akár öt-hatszorosa is lehet az ára – a Főkert ajánlása szerint általában akkor éri meg, ha egész fasorokat telepítenek. A módszer előnye ugyanakkor, hogy a fák egészségesebbek lehetnek, és akár két-háromszor hosszabb ideig élhetnek, mint a hagyományos módon ültetett növények.

Ezúttal így alakulnak a kiadások:

  • Fák beszerzése: 30 millió forint.
  • Fák elültetése Stockholm-rendszerrel: 30 millió forint.
  • Az automata öntözőrendszer kiépítése, a téren található szökőkút átalakítása (takarékosabb lesz a működése), valamint az elektromos hálózat fejlesztése: 40 millió forint.
  • Egyéb építészeti, tervezési, ellenőrzési, adminisztratív munkák: 11 millió forint.

Összesen tehát nettó 111 millió forintot költenek el a beszerzésre, az ültetésre és a kapcsolódó munkákra. A munkákkal április 30-ig kell végezni, a fővállalkozó kivitelező pedig a Penta Kft.

Az V. kerület tájékoztatása szerint a fák „előrehaladott életkoruknak és a megfelelő gondozásnak köszönhetően már az első tavasszal árnyékot fognak adni, ellenben például a most átadott Blaha Lujza téri fákkal, amelyek mindössze párévesek, így legkorábban 5-10 év múlva fognak árnyékos teret biztosítani a járókelőknek”. A sajtóosztály válasza szerint a kerületi vezetés „folyamatosan bizonyítja, hogy a zöldítés, fásítás minden lehetséges környezetben, így a föld alatti vezetékrendszerekkel átszőtt történelmi Belvárosban is lehetséges”.

Így nézett ki a tér az ültetés előtt:

Így néznek ki az elültetett „extra méretű” fák, amelyekért több tízmillió forintot fizetett a Belváros

Majd az ültetés után, az egyéb munkák befejezése előtt:

Elültették „extra méretű” fákat, amelyekért több tízmillió forintot fizetett a Belváros

Előtérben az egyik új fa, háttérben a hagyományosak.

Így néznek ki az elültetett „extra méretű” fák, amelyekért több tízmillió forintot fizetett a Belváros

A kerületi vezetés a környék megújításáról szóló januári keltezésű előterjesztésében úgy jellemezte a fákat, hogy azok „extra méretűek” lesznek, a helyi lap pedig szintén „óriásfák” ültetéséről számolt be. A sajtóosztály tájékoztatása szerint a növények 20-25 évesek.  

A fideszes kerületvezetés szerint ez a három fa »óriásfa«, szerintünk viszont a bruttó 130 milliós végösszeg az egyetlen, ami óriási ebben a faültetésben 

– mondta Kovács Alex Gábor, a Tiéd a Belváros nevű ellenzéki frakció vezetője. „Továbbra is azt mondjuk, amit a tervezés elején is: lenne sokkal jobb helye ennek a pénznek” – tette hozzá.

Nyitókép: rtl.hu

#Belföld#belváros#v. kerület#fidesz#faültetés#stockholm#ma

Címlapról ajánljuk