Belföld

A médiában magyarázkodik egy debreceni szálloda, miután kitették Gyurcsány Ferenc szűrét

rtl.hurtl.hu

2022. november 28. 16:55

Nem engednek be semmilyen pártrendezvényt, mert nem akarják megosztani a lehetséges vendégkört.

Több debreceni portálon szokatlan közlemény jelent meg: ebben azt írták, hogy „egy magyarországi párt tagtoborzót hirdetett” a helyi Centrum Hotel rendezvénytermébe, amivel kapcsolatban a szálloda vezetősége arról tájékoztatja a közvéleményt, hogy „ahogy eddig, ezután sem lesz helyszíne politikai rendezvényeknek”.

A Magyar Hang megkereste a szállodát működtető cég tulajdonosát, aki elárulta, hogy a Demokratikus Koalíció szerette volna kibérelni a helyiséget november 23-ra. Rendezvényükön, amit „Legyél te is DK-tag!” felhívással hirdettek, Gyurcsány Ferenc pártelnök tartott volna előadást.

A rendezvény előtt a szálloda recepciósa jelezte a hotel vezetőjének, hogy többen érdeklődnek arról, hol lesz a DK-s rendezvény megtartva, a szálloda vezetésének azonban nem volt erről semmilyen információjuk, azt állítják, a DK hirdetéséből tudták meg, milyen rendezvény készül náluk.

A hotel üzleti filozófiájával nem egyeztethető össze, hogy a hotel nevét bármilyen politikai oldal nevével összekapcsolják, így sem a múltban, sem a jövőben nem lehet pártrendezvény helyszíne a Centrum Hotel, mivel ez megoszthatja a lehetséges vendégkört

– közölték.

A DK a Magyar Hangnak azt írta: a szálloda november 18-án, a bérleti szerződés aláírásának tervezett napján jelezte számukra, hogy eláll a helyszín biztosításától. Az eseményt más helyszínen és más időpontban meg fogják tartani.

Debrecenben már-már hagyomány, hogy vendéglátóhelyek így vagy úgy elhatárolódnak a pártrendezvényektől: tavaly szeptemberben a Belga étterem és sörözőből tessékelték ki Márki-Zay Pétert, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökét, Pálinkás Józsefet, az Új Világ Népárt elnökét, valamint a politikai fórumot, amit tartottak. Igaz, a politikusok nem közölték a foglalásnál, hogy politikai rendezvényt tartanak.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

#Belföld#debrecen#szálloda#dk#gyurcsány ferenc#magyarázkodás