Belföld

Itt a vádemelés: börtönbüntetést kér az ügyészség Völner Pálra és Schadl Györgyre

Zalavári NoémiZalavári Noémi

2022. október 24. 15:30

A vád szerint az államtitkár 83 millió forint kenőpénzt fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől.

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot dr. Schadl György és 21 társa – köztük dr. Völner Pál  – ellen a Fővárosi Törvényszéken – írta közleményében a vádhatóság.

A vádirat lényege szerint dr. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar mai napig tisztségben lévő elnöke 2018 májusa előtt korrupciós kapcsolatot alakított ki dr. Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával, aki jelenleg is praktizáló ügyvéd.

Ennek keretében dr. Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Dr. Schadl György vezetői pozíciójából, valamint a dr. Völner Pállal fennálló korrupciós kapcsolatából eredő befolyására hivatkozással, hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, hogy önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakérte tőlük.

A vádirat a 22 terhelt egyéb – korrupciós, gazdasági és vagyon elleni – bűncselekményeit is tartalmazza.

A nyomozó főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – ítélje

dr. Schadl Györgyöt 10 év, míg dr. Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre, továbbá mindkettőjüket 10 év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

A többi terhelt tekintetében – beismerésük esetén –  négy személy vonatkozásában letöltendő szabadságvesztés büntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást, tizenöt vádlott esetében próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést, míg egy fővel szemben pénzbüntetést tart indokoltnak az ügyészség.

Az RTL Híradója a nyáron arról számolt be, hogy majdnem egymilliárd forintos nyereséget hoztak össze egy év alatt azok a bírósági végrehajtók, akik az ügyészség szerint kenőpénzt fizettek a kinevezésükért Schadl Gyögynek, a végrehajtói kar letartóztatásban lévő elnökének. 


Nyitókép: Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára expozét tart a büntetőjogi tárgyú törvények módosítását célzó javaslatról az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 10-én. – Fotó: Soós Lajos / MTI

#Belföld#völner pál#schadl györgy#korrupció#végrehajtók#vádemelés