Belföld

Szegeden bezárják télre a kulturális- és sportlétesítményeket

rtl.hurtl.hu

2022. október 21. 12:31

A Fidesz frakcióvezetője szerint „a balliberális oldal által erőltetett szankciók” okozzák az energia drágulását.

Kulturális- és sportlétesítmények téli bezárásáról döntött a szegedi közgyűlés. A vitában Botka László polgármester leszögezte: a város működését, az alapvető közszolgáltatásokat, a bentlakásos szociális intézmények, óvodák, bölcsődék működését, a tömegközlekedést, a közvilágítást biztosítani kell – közölte az MTI. Elmondta: az önkormányzatok mozgástere rendkívül szűk, szinte valamennyi magyarországi nagyváros ugyanezeket az intézkedéseket hozza meg.

Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester elmondta, hogy az intézkedésektől mintegy 1,5 milliárd forint megtakarítást várnak 2023 első negyedévében. Ez lehetőséget teremt arra, hogy egyetlen önkormányzati dolgozót se kelljen elbocsátani.

A jövő évi villamosenergia-beszerzésre az önkormányzat az ideihez képest tízszeres ajánlatot kapott, közölte a politikus, hangsúlyozva, hogy az önkormányzat 30 milliárd forintos éves működési költségvetésből kigazdálkodhatatlan az energiaköltségek 15-17 milliárd forintos emelkedése. Tápai Péter, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője szerint a balliberális oldal által erőltetett szankciók miatt kialakuló energiahiány okozza a drágulást. Miközben megszorító intézkedéseket hoz az önkormányzat, több száz millió forintot költenek el fölöslegesen, a többi közt a parkolási rendszer átalakítására.

Haág Zalán, a KDNP közgyűlési frakciójának vezetője hangsúlyozta: a város válságálló-képessége az elmúlt évtizedek elhibázott helyi gazdaságpolitikája miatt gyengült meg.

Halkó Pál (Fidesz) képviselő szerint az uszodák bezárása miatt hosszú időre edzéslehetőség nélkül maradnak a medencés sportágak versenyzői. A politikus azt kérte, hogy legalább a Sportuszoda maradjon nyitva. A döntés alapján Szegeden januárban és februárban zárva tart többek között

  • a Nagyszínház,
  • a Szent-Györgyi Albert Agóra,
  • a Kövér Béla Bábszínház,
  • a Korzó Zeneház,
  • a Belvárosi Mozi
  • és a Móra Ferenc Múzeum valamennyi épülete.

December 19-től március 3-ig a Somogyi Könyvtár, január 1-től február 15-ig a Kisszínház, valamint januárban az IH Rendezvényközpont is.

A sportlétesítmények közül az idei szezonra ki sem nyit a Városi Műjégpálya, december 19-től február 3-ig bezár a Városi Sportcsarnok és a Sportuszoda, március 3-ig a Tiszavirág Sportuszoda és a gyógyászati részleg kivételével az Anna Fürdő is. A bölcsődékben és óvodákban az iskolai téli szünethez hasonlóan január 6-ig csak ügyeletet tartanának, három óvodaépületet pedig januárban és februárban bezárnak. Decembertől három hónapon át zárva lesz négy nappali ellátást biztosító idősek klubja is.

A két ünnep közötti időszakra igazgatási szünetet rendelnek el a Polgármesteri Hivatalban, három kirendeltséget pedig két hónapra bezárnak. Több önkormányzati cég egyes telephelyeit is kiürítik. A városban a szökőkutakat már október 16-án leállították, ötven épület díszkivilágítását pedig januártól lekapcsolják.

Nyitókép: Ujvári Sándor / MTI

#Belföld#rezsi#szeged#rezsiárak#bezárás#sportlétesítmény

Címlapról ajánljuk