Belföld

Ugyanaz a mentős élesztette újra egy család mindkét gyerekét egy éven belül

rtl.hurtl.hu

2022. október 20. 7:31

„Gyuri a mi őrangyalunk” – mondták róla.

Ugyanaz a mentős élesztette újra a Juhász család két gyerekét egy éven belül, írja a Blikk. Juhász-Fekete Nikoletta egyik, akkor kétéves kisfia 2016-ban egy kerti tóba esett bele, egy évvel később pedig az akkor kétéves, cukorbeteg öccse súlyos rohamot kapott. Teljesen véletlenül mindkét alkalommal ugyanaz a mentős, Gyuri érkezett az újraélesztésre.

A Botond nevű fiút a szomszéd telken lévő tóban találták meg eszméletlenül. A család elkezdte az újraélesztést, amit a kiérkező mentős folytatott. A gyereket végül két hónapig kómában kellett tartani az életmentés után, és az oxigénhiány miatt máig szakaszosan beszél és mozog.

„A rossz emlékek miatt gyorsan elköltöztünk, és már az új otthonunkban, egy másik településen éltünk, amikor az inzulinos cukorbeteg Csongi úgynevezett hipoglikémiás sokkot kapott 2017-ben” – folytatta a történetet az édesanya.

Azonnal hívtuk a mentőt, és – a legnagyobb meglepetésünkre – ugyanaz az ember érkezett ki, aki Botondot is újraélesztette

– mondta, hozzátéve, hogy a gyerek azóta jól van. Gyuri mentőst pedig a család „őrangyalának” nevezte, akinek máig nagyon hálásak. A mentős meglepődött, amikor kiderült számára is, hogy egy testvérpár mindkét tagját megmentette, de ő is elképesztően örült. „Újra átéreztem, hogy miért érdemes ezt csinálni! Hiszem, hogy egy csodának voltunk a részesei!” – írta Facebookon akkoriban.

Nyitókép: Facebook

#Belföld#mentő#testvérpár#újraélesztés#mentés#véletlen