Belföld

A Volánbusz székházánál demonstráltak a dolgozók, sztrájkot is kilátásba helyeztek

rtl.hurtl.hu

2022. október 10. 14:32

 „Vezetjük mi az autóbuszt, csak nem adunk jegyet” – hangzott el.

Több száz dolgozó vonult a Volánbusz budapesti székháza elé a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) felhívására, hogy hangot adjanak követeléseiknek – írta a Mérce.

Dobi István, a szakszervezet elnöke a tüntetésen közölte: 20 éve várnak arra, hogy ők is annyit keressenek, mint az Európai Unióban dolgozó kollégáik. A vállalat idén 10, jövőre 5 százalékos béremelési javaslatot tett, de ezt nem írták alá, mert azt szeretnék, hogy idén és jövőre is 20-20 százalékkal emeljék a fizetéseket. Szerintük ez sem fedezi az általuk elszenvedett inflációs hatásokat, mostani 1650 forintos órabérüket pdig megalázónak tartják.

Nézzétek meg, a kukások is kiálltak magukért, és eredményt értek el

– mondta a szakszervezeti elnök, aki kitért arra is, hogy több mint egy hónapja nem ül le velük a Volánbusz vezetése. A cég arra sem jelölt ki senkit, hogy átvegye a követeléseket tartalmazó petíciójukat.

Dobi István szerint az is előfordul, hogy valakinek 15-16 órát is bent kell lennie, amiből 10-12 órát számolnak el azóta, hogy bevezették a rendelkezésre állási időt. A hétvégi pótlékot elvették és beépítették az év végi „lojalitási bónuszba” – sorolta a panaszokat.

Elmondta azt is, hogy kártérítési eljárások terhelik a munkavállalókat: kétmilliós kár felett a munkavállalóval fizettethetik ki a keletkezett kár 10 százalékát, miközben más országokban minden busz biztosítva van.

Úgy kell beülni minden nap a buszba, hogy nehogy valami baj legyen, mert velem fizettetik ki

– mondta. A mai napot adták meg határidőnek, amíg leülhet velük a cégvezetés, különben holnap bejelentik a sztrájk előkészítését. Ha sztrájkra kerül sor, az elégséges szolgáltatásnak eleget tesznek, de azt is kilátásba helyezték, hogy nem tankolják meg a buszokat, nem takarítják ki a belső területét, és annak a jogi lehetőségét is megvizsgálják, hogy megtagadják a jegykiadást.

A demonstráción szolidaritását fejezte ki a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének vezetője és a Munkástanácsok elnöke is. A dolgozók a MÁV székházához is elvonultak, ahol át tudták adni petíciójukat.

Nyitókép: Facebook / Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet 

#Belföld#szakszervezet#sztrájk#demonstráció#volánbusz#buszvezető

Címlapról ajánljuk