Belföld

Tornázva állnak ki a köztisztviselők a pedagógusok mellett

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. október 5. 14:36

Szerdán sok helyen meghosszabbították 20 perccel az ebédidőt, és a képernyő-pihenőidőből elvett idő alatt tornáztak. Azt tervezik, hogy folytatják a tiltakozásnak ezt a formáját.

Élőben közvetített sajtótájékoztatót tartott szerda délben a Szakszervezetek Akciószövetség és az Egységes Közlekedési Szakszervezet, amelyen bejelentették, hogy kiállnak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete mellett és egyetértenek a mától meghirdetett országos pedagógussztrájk és polgári engedetlenség követeléseivel.

A VI. Kerület Bajza Utcai Általános Iskola előtt tartott sajtótájékoztatón Boros Erzsébet, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke elmondta, a kormánytisztviselők, kultúra, levéltárak, középiskolák, tűzoltóságok, katonaság dolgozói közt már most feszültséget okoz az, hogy a kormány takarékossági intézkedése miatt nem lehet a köztisztviselők munkahelyeit 18 foknál melegebbre fűteni. Tiltakozásuk jelképeként ujjatlan fehér kesztyűt viseltek.


Boros Erzsébet szerint a köztisztviselők most még nem sztrájkolnak, nem sztrájkolhatnak, de a pedagógusokkal szembeni szolidaritásuk kifejezéseképp szerdán sok közszolgálati munkahelyen, például az önkormányzati, kormányzati tisztviselők a 12 órai ebédidőt meghosszabbították 20 perccel, és a képernyő-pihenőidőből elvett idő alatt tornáztak.

A tornázással tehát részben a tanárok melletti kiállást szeretnék kimutatni, másfelől a 18 fokos munkahelyi hideg ellen így védekeznek, mivel a kormány nem biztosít az ülőmunkát végző köztisztviselők számára egészséges munkakörülményeket, például meleg teát. Boros Erzsébet azt is tudatta, hogy ezt a tiltakozási formát a jövőben is folytatják, mert jönnek a hideg napok, és van mi miatt tiltakozni, és ha a kormány továbbra sem veszi emberszámba a köztisztviselőket, akkor legközelebb többet fognak tornázni.

#Belföld#pedagógusok#pedagógussztrájk#Polgári engedetlenség#köztisztviselő#szakszervezet