Belföld

Napok óta a hidegben ácsorognak sorba a kedvezményes tűzifáért Monoron

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 23. 16:16

Már kora reggel kígyózik a sor.

Napok óta kígyóznak a sorok Monoron, az erdészet irodája előtt, írja a Blikk. A lap szerint már reggel ötkor megjelennek a helyiek, és akár órákat is várnak a kedvezményes fáért.

Vannak olyanok is, akik már napok óta próbálnak tűzifához jutni, takarókkal, forró itallal érkeznek az iroda elé. Olyanok is akadnak, akik székeket hoznak, vagy saját gyártású sorszámokat.

Pénteken csak hatvan sorszámot osztottak ki, pedig több mint hetvenen álltak sorban hidegben. „A harmadik nap, hogy itt állok. Ismét 45 kilométert utaztam a fáért, de azt mondták, nem érdemes várakoznom. Még a telefont sem veszik fel. Kedden még 10 köbméter fát lehetett venni, szerdán még úgy volt, hogy 10 köbmétert, de nem adják ki egyben. Tegnap pedig 5 köbméter kemény fánál tartottunk már...” – mondta a lapnak egy sorban álló férfi.

Háztartásonként maximum tíz erdei köbméter fa vásárolható kedvezményesen. A keményfák köbméterenként 30 ezer forintba, a lágy és a fenyő 19 ezer forintba került. Korábban részletesen foglalkoztunk a szabályzattal:


Nyitókép: RTL Híradó

#Belföld#tűzifa#sor#monor#kedvezmény#hideg

Címlapról ajánljuk