Belföld

A bölcsődék és a kórházak mellett a nemzeti bankra sem vonatkozik a 18 fokos fűtési szigor

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 21. 9:16

A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy az MNB is kivétel. A jegybank ez megerősítette, és közölte, van saját takarékossági programja.

A Magyar Nemzeti Bankra nem vonatkozik az a kormányzati szigorítás, amelynek értelmében az állami intézmények túlnyomó többségében legfeljebb 18 Celsius-fok lehet a fűtési szezonban – írta meg a Telex.hu. A hétfő éjszakai Magyar Közlönyben jelent meg az „egyes intézmények veszélyhelyzeti működéséről szóló” kormányrendelet, ebben található az MNB-t mentesítő passzus.

Az alig több mint egyoldalas jogszabály négy helyen is említi azokat a kivételeket, amelyekre nem vonatkozik a 18 fokos hőmérséklet-korlátozás. Először azt rögzítik, hogy az egészségügyi, a bentlakásos ellátást nyújtó szociális, valamint a gyermekvédelmi és a bölcsődei ellátást nyújtó intézményekre nem terjed ki a jogszabály hatálya. A nagyközönség számára nyitva tartó uszodai létesítményekben szintén lehet melegebb 18 foknál, és az általános iskolákban 20 fok is lehet. Ezek után olvasható az a rész, amely rögzíti, hogy a Magyar Nemzeti Bankra sem vonatkozik a fűtési korlátozás.

Az RTL Híradó nemrég egy gyerekorvost kérdezett arról, hogy szerinte milyen hatással lehet a gyerekekre, hogy 18 fokos tantermekben kell tanulniuk. A riport újranézhető itt.

A Telex megkereste Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtófőnököt és a jegybankot is az ügyben, de csak ez utóbbitól kaptak választ. Az MNB megerősítette, hogy „az érintett kormányrendelet hatálya nem terjed ki a jegybankra” – így ott nem kell 18 fokban maximalizálni a fűtési szezonban a hőmérsékletet.

A jegybank a válaszban hozzátette, hogy működési és gazdálkodási függetlenségüket az Alaptörvény és a jegybanktörvény biztosítja. Ez a függetlenség kiterjed arra, hogy az MNB,

valamint szerveinek tagjai a törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat sem a kormánytól, más szervezettől vagy politikai párttól.

A portál próbálta kideríteni, ennek tükrében milyen hősmérsékletűre tervezik fűteni a jegybankot, valamint hogy az MNB-re is kiterjed-e a 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentési kormányzati elvárás. A kérésekre azt válaszolták, hogy a jegybank „természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű feladatai ellátását a legoptimálisabb energiafelhasználás mellett teljesítse, illetve hogy az MNB önkéntesen saját energiahatékonysági- és takarékossági programot alakított ki és működtet.”

Ennek a programnak a része a hőmérséklet csökkentése is (továbbá például a napelemek telepítése, vagy a légkezelők, a fűtési és hűtési rendszerek működésének optimalizálása, csökkentett üzemmódú használata).

Azt is hozzátették, hogy az MNB-nek „évek óta követett környezetvédelmi céljai” vannak, és azoknak „hosszú távon és fenntartható módon” eleget is tesznek.

Nyitókép:  Róka László / MTI

#Belföld#mnb#jegybank#matolcsy györgy#fűtés#korlát#magyar közlöny#takarékosság