Belföld

Fideszes polgármester: Brutálisan drága lesz Székesfehérvár közvilágítása

Dévai LászlóDévai László

2022. augusztus 31. 6:41

„Ezt az önkormányzatok mint tulajdonosok nem tudják finanszírozni" – mondta Cser-Palkovics András.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt a vendége Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A fideszes politikus elmondta, hogy a mai árak alapján akár az 1,6 milliárd forintot is meghaladhatja jövőre a közvilágítás költsége. Cser-Palkovics szerint 2021-ben 300 millió forintba került a közvilágítás Székesfehérváron, idén ez a költség több mint kétszeresére, 700 millió forintra emelkedhet, jövőre pedig akár az 1,6 milliárdot is meghaladhatja majd – írja a hvg.hu.

A székesfehérvári uszoda áramköltsége csaknem a tízszeresére nőhet, tavaly 39 millió forint volt, jövőre több mint 330 millió is lehet.

Cser-Palkovics szerint az, hogy az elmúlt hetekben nem jöttek árajánlatok, nem jelent sok jót, mivel ha ezek a szolgáltatások napi árassá válnak, a költségek jobban elszállhatnak. A fideszes polgármester arról is beszélt, hogy a székesfehérvári közgyűléssel együtt azt szeretnék, ha a városi víziközműcéget államosítanák. 2021-ben még nyereséget termelt a cég, idén viszont már 1 milliárd forint veszteséggel működött, 2023-ra pedig akár 7 milliárdos is lehet a deficit.

Ezt az önkormányzatok mint tulajdonosok, nem tudják finanszírozni

– mondta műsorban.

Nyitókép: Vasvári Tamás / MTI

#Belföld#cser-palkovics andrás#fidesz#székesfehérvár#rezsiemelés#rezsicsökkentés

Címlapról ajánljuk