Belföld

Márki-Zay mozgalma százmilliókat kapott egy amerikai szervezettől

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 27. 16:59

Ebből fizették a kampány utolsó számláit. A szervezet viszont közölte, hogy ők nem kampánytámogatásra adták a pénzt. 

Márk-Zay Péter elmondása szerint több százmillió forintos támogatást kapott az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) az áprilisi országgyűlési választás után hónapokkal az Egyesült Államokból, és ebből fizették ki „a kampány utolsó számláit”. Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje erről a Magyar Hang egyik podcastjában beszélt.

Márki-Zay közlése szerint a pénzt az Action for Democracy nevű amerikai alapítvány utalta át egy összegben az MMM számlájára, és már korábban is kaptak tőlük „három-négy nagyobb tételt”. Közlése szerint a pénzt „kinti magyarok és amerikaiak” adományozták. A szervezet márciusban azt mondta, hogy az MMM-nek nyújtott támogatás „kizárólag magyar állampolgárok adományaiból áll” – emlékeztetett a Magyar Hang.

A szervezet a lapnak elmondta, hogy nem nyújtott senkinek sem kampánytámogatást, és az MMM-et mint civil szervezetet támogatták, és több részletben küldtek adományt az MMM-nek és azt annak magyarországi bankszámlájára utalták. Azt nem közölték, hogy mekkora összeget adományoztak.

Az Action for Democracy 2022 elején alakult. A szervezet elnök-igazgatója Korányi Dávid, Karácsony Gergely főpolgármester városdiplomáciai tanácsadója, tanácsadó testületének elnöke pedig Kati Marton amerikai-magyar újságíró – írta a Magyar Hang.

Nyitókép: Márki-Zay Péter egy kampányrendezvényen, 2022. március 21-én. Fotó: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

 

#Belföld#márki-zay péter#kampány#választás#országgyűlési választás 2022#mindenki magyarországa mozgalom#action for democracy

Címlapról ajánljuk