Belföld

Politológus: Elfelejthetjük a Jobbikot, a Momentum fog összecsapni Gyurcsányékkal az ellenzéki térfélen

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 12. 16:32

Csizmadia Ervin szerint tökéletesen kifulladt az összefogás-modell.

Egyetlen ellenzéki párt sem foglalkozik az összefogással, az teljesen kifulladt április óta, írta Csizmadia Ervin politológus a HVG-n. Hozzáteszi: „egyáltalán nem biztos, hogy a radikalizmus vagy a kivonulás mentén kell keresnünk az ellenzéki politikák mostani lényegét”.

Szerinte az ellenzék következő korszakát a DK és a Momentum versengése fogja meghatározni.

Szerinte a választások óta kétféle hozzáállás látható az ellenzékben: egy jelencentrikus, kritikára épülő, és egy jövőcentrikus, ami „olykor meghökkentő elemeket tartalmaz”.

Az első kategóriába a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd sorolható. Ezek a pártok főleg szakpolitikai kérdések mentén foglalják össze a programjaikat, nagyon kevés energiát mozgósítanak a jövőalapozó gondolkodásra. Éppen ezért Csizmadia szerint „aki győztes ellenzéki stratégiát szeretne, azt ezeknél a pártoknál nemigen találhatja meg.”

A másik, jövőközpontú irányt képviseli a Momentum és a Demokratikus Koalíció. A DK-nál jön elő leginkább a vezető, azaz Gyurcsány Ferenc személyisége. Szerinte a DK az az ellenzéki párt, ami rájött, hogy rövid távon nem tud hatalomra kerülni, így inkább hosszabb távra készülődik.

A Momentum pedig az a párt, ami leginkább hangsúlyozza a szellemi megújulás szükségességét, és elismeri, hogy a jelenben, az adott feltételek mellett az ellenzéknek semmi esélye választást nyerni. A párt így a jövő előkészítőjeként igyekszik definiálni magát.

Csizmadia arra a következtetésre jut: Ideológiailag e két pártnál találkozhatunk a célok tudatos végiggondolásával. Ennek következtében ha bekövetkezik az ellenzéki koncentráció, annak a vezetője is közülük kerülhet ki.

Valójában egy kétpárti ellenzéki verseny körvonalazódik, miután e versenyből (nagyon úgy tűnik) kiszállt a Jobbik

– véli.

Nyitókép: Kovács Tamás / MTI

#Belföld#jobbik#dk#donáth anna#gyurcsány ferenc#ellenzék#összefogás

Címlapról ajánljuk