Belföld

Egymilliárdért újítanak fel istállót és kocsiszínt a Lázár János vezette ménesbirtokon

rtl.hurtl.hu

2022. július 26. 13:25

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-hez évek óta folynak az állami milliárdok, így nem okoz gondot a kiadás. 

A Galéria Invest Kft. nyert a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. pályázatán, így ez a cég végezheti a kocsiszín és a versenyistálló felújítását nettó 1,055 milliárd forintért – írta az Átlátszó.

A rekonstrukcióval érintett nettó alapterület kocsiszín esetében 1286 négyzetméter, a versenyistálló 1003 négyzetméter, az építménymagasság pedig 5,33 méter. Az épület műemléki védelem alatt áll.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-hez évek óta folynak az állami milliárdok, így nem okoz gondot a milliárdos kiadás. 

Az ország egyik legértékesebb agráripari komplexuma 2021 tavaszán került a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kezébe, a kuratórium elnöke Lázár János lett.

A Miniszterelnökség négy nappal az idei áprilisi választások előtt 15 milliárd forintot csoportosított át az alapítvány számára, ami tavaly kapta meg a területet az államtól. Az erdők, legelők mellé járt a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. 100 százalékos részvénycsomagja is.

Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala

#Belföld#lázár jános#ménesbirtok#felújítás