Belföld

Hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentették az egyik Margit hídi tüntetőt

rtl.hurtl.hu

2022. július 13. 6:13

Kétszer is fejen rúgott egy rendőrt. 

Mint arról korábban az rtl.hu is beszámolt, az új kata-törvényjavaslat miatt több ezer tiltakozó gyűlt össze kedd délelőtt a Parlament előtt, majd a Margit hídhoz vonultak, hogy elfoglalják azt.

A rendőrök néhány órával később kiszorították a demonstrálókat a hídról, ekkor azonban dulakodás tört ki egy tüntető és a rendőrök között, és közben kiesett a tár az egyik rendőr pisztolyából. A dulakodó férfi felkapta és arrébb dobta, mire több rendőr a földre teperte, majd rendőrautóban elszállították – írja a Telex.

A lap ezzel kapcsolatban küldött kérdéseket a rendőrségnek, ahonnan a következő választ kapták: „a Készenléti Rendőrség munkatársai 2022. július 12-én 20 óra körül a Margit hídon intézkedtek egy férfivel szemben, aki az egyik rendőrt két alkalommal fejen rúgta, egy másiknak az egyenruháját rángatta, és őt is megpróbálta megrúgni. Közben belekapaszkodott a rendőr póttárat tartó tokjába, majd a kieső tárat felvette és arrébb dobta. A férfival szemben testi kényszert és bilincset alkalmaztak, majd előállították a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságra. Hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek ellene az ügyészségen.​”

Nyitókép: rtl.hu

#Belföld#kata#katatüntetés#kata-tüntetés#feljelentés#tüntetés#hivatalos személy elleni erőszak#intézkedés#rendőrség#margit híd

Címlapról ajánljuk