Belföld

Mesterházy Attila szerint, ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, nekik végük, de Schiffer Andrással szívesen dolgozna

rtl.hurtl.hu

2022. július 10. 11:47

A politikus úgy véli, az MSZP-seken kívül ma már senkit nem zavarna, ha eltűnnének a süllyesztőben.

Hosszú interjút készített a Mandiner Mesterházy Attilával, akit többek között arról is kérdeztek, mi folyik jelenleg az MSZP-n belül. 

A politikus szerint ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, „nekik végük, és ennek most sokan szurkolnak a kormányoldalon és az ellenzék oldalán egyaránt”.

Ma már az emeszpéseken túl senkit nem zavarna, ha eltűnnénk a süllyesztőben úgy, mint az MDF és az SZDSZ. A demokratikus normák kilúgozása pedig nem ma kezdődött a pártban, hanem a legutóbbi, 2020-as tisztújításkor. Most is ugyanaz a cél, hogy ne lehessen radikális változásokat véghezvinni a MSZP-ben, mert az felborítja a status quo-t, és még a végén a vezetőknek vállalniuk kellene a felelősségüket azért, ahova juttatták Horn Gyula pártját

– tette hozzá. 

Az interjúban felmerült, hogy Mesterházy néhány hete együtt mutatkozott Vona Gáborral, de a politikus elmondta, nem csak vele, mert Schiffer András is velük volt. „Régen tervezgettük, hogy leülünk egyet beszélgetni és ehhez a történelmi választási vereség apropót adott. Szóval mi is elemeztünk. Vona Gáborral 2010 után sok kemény csörtém volt a parlamentben, de mindig tehetséges politikusnak tartottam, még úgy is, hogy akkoriban egyetlenegy mondatával sem értettem egyet. De azt is meg kell jegyezni, hogy volt benne bátorság stratégiai fordulatot csinálni a Jobbikban, ő indította el a pártot a jobbközép irányba” – magyarázta Mesterházy, aki szerint a három egykori elnök nem forral semmit, pusztán most találtak közös időpontot. „Izgalmas beszélgetés volt, ennyi”. 

Arra a kérdésre, hogy új baloldali alakulat létrehozásában nem működne közre, akár Schifferrel, Mesterházy azt válaszolta, hogy Schiffer Andrást nagyon intelligens, szavatartó és korrekt politikusnak tartja, akivel jól tudott együttműködni. 

A mai politikai helyzetértékelésével is jelentős mértékben egyetértek, egy-két kérdést leszámítva könnyen megtaláljuk a közös hangot. Az elmúlt években is rendszeresen beszélgettünk és kicsit távolabbról nézve elemezgettük hol a politikai forgatókönyveket, hol pedig a magyar futballválogatott esélyeit. Egyszóval Schifferrel szívesen dolgoznék együtt valamilyen formában, igaz ennek ma nem látom a szervezeti kereteit.


Nyitókép: Kovács Attila / MTI

#Belföld#mesterházy attila#schiffer andrás#mandiner#interjú#mszp#politika

Címlapról ajánljuk