Az ellenzék lájkbajnokságot akart nyerni, miközben a Fidesz médiatúlsúlya még a nyomdákban is érezhető

A 2022-es választási eredmény tulajdonképpen egy választási csalás révén alakult ki – nyitotta meg Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője a Fogvatartott nyilvánosság – A média szerepe a választásokon névre keresztelt konferenciát szerdán. Megjegyezte: egészen biztos, hogy a meghívott elemzők nem mind fognak egyetérteni vele. Az eseményen négy elemző vitázott:

• Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója,
• Böcskei Balázs, az IDEA Intézet kutatási igazgatója,
• Murányi András, a Párbeszéd kommunikációs igazgatója, a Népszabadság korábbi főszerkesztője,
• Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző műhely közgazdásza, kutatója.

A közönség soraiban is ültek ismertebb nevek: feltűnt a DK-s Vágó István és az MSZP-s Lendvai Ildikó is.

A kerekasztal-beszélgetés előtt Schlanger Márton, a Republikon kutatója ismertette az intézet 2021-es, illetve az idei év első negyedévében készített tanulmányait. Ezekből kiderült:

• A választás előtti negyedévben a legnépszerűbb híroldalak – a 24.hu, az Origo és az Index – a magyar internetezők 70 százalékát érték el.
• Minél magasabb valakinek a végzettsége, minél fiatalabb valaki, és minél nagyobb településen él, annál többet olvas internetes híroldalakat.
• Sem a nem, sem a politikai meggyőződés nem befolyásolja jelentősen, hogy valaki olvas-e online médiát.
• Hasonló a helyzet a Facebook használatával.
• A Fidesz szavazóinak háromnegyede a tévéből értesült a választás eredményéről, az ellenzéki szavazók fele-fele arányban az internetről és a tévéből.
• A magyar médiafogyasztók a közösségi médiában bíznak a legkevésbé, a rádióban, az online és a nyomtatott sajtóban pedig a leginkább.

Murányi András: Tévedés azt gondolni, hogy az ellenzéknek lenne sajtója

A Népszabadság volt főszerkesztője arról beszélt: több tényező befolyásolta jelentősen a 2022-es választásokat. Egyrészt a kormánypárti média egységes egészként sugározta üzeneteit, ugyanolyan címszerkezettel, ugyanolyan közléspolitikával. Ezt példázzák a több lapban ugyanolyan formában megjelenő Orbán-interjúk vagy közlemények.

Minden cikk ugyanaz, és nemcsak a karácsonyi Orbán-interjúról beszélek.

Mindehhez szerinte korlátlan erőforrás áll a kormány rendelkezésére. Nemcsak pénzről van szó, hanem az állami szervezetek segítségéről is. Ennek ellenére Murányi nem gondolja, hogy az elérésben felülkerekedett volna a Fidesz médiája. Az is hozzájárult a kormánypártok győzelméhez, hogy efféle „monolitikus” fegyverrel az ellenzék nem rendelkezett.

A független hírportálok nem közvetítették egységesen, parancsra az ellenzéki összefogás üzeneteit, hanem saját értelmezésük, szerkesztőségi elveik szerint számolnak be a közéleti eseményekről. „Tévedés azt gondolni, hogy az ellenzéknek lenne sajtója. Nincs” – mondta. Szerinte maximum olyan újságok vannak, amelyeknek a szempontrendszere közelebb áll az ellenzékéhez, de nem konkrét pártpropagandát sugároznak, a kormánypárti oldalról származó kritikát is megjelenítik.

Szerinte azt is érdemes figyelembe venni, hogy „az ellenzéknek ebben a kampányban igazi ajánlata nem volt”. Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltségével az addigi összefogás munkája „ment a kukába”, mivel ő sok mindenben mást gondolt a világról, mint a hat ellenzéki párt. Az utolsó két-három hónapban azt láthatta az ellenzéki választó, hogy nem kapja meg azt az ajánlatot az ellenzéktől, amivel azonosulhatott volna. Murányi nem Márki-Zay „elszólásait” szeretné kritizálni, hanem a jelölt stratégiáját. Ez lehet, hogy Hódmezővásárhelyen bevált neki, de a hat párt elgondolásaival már nem volt kompatibilis.

Boros Bánk Levente: Nincs médiatúlsúlyban a Fidesz

A kormányközeli Nézőpont Intézet vezető kutatója szerint kiegyenlített a verseny a Fidesszel szimpatizáló és a szerinte „kormányellenes” médiumok között: az intézet kutatásai szerint hetente nagyjából 6,7 millió fogyasztója van mindkét félnek. Szerinte az egyensúlyt bizonyítja az is, hogy a független médiumok komoly nyereséget termelnek évente.

Ha a semmiből létrehozunk egy Telex-szerkesztőséget több százmilliós indulótőkével, akkor nem mondhatjuk azt, hogy nem lehet ellenzéki sajtót csinálni.

Hozzátette, emellett megérti, amit Murányi mondott: szerinte „a jobboldal húsz éven át ámulattal figyelte”, hogyan működik a balliberális média: „ha nem is szervezetten, de koordináltan”. Szerinte ehhez kellett felnőnie a jobboldalnak, és már ellenzékben is ezen dolgoztak. „Létrejött” a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió.

Szerinte a választás legfontosabb tanulsága, hogy ilyen ellenzékkel, ilyen koordinációval és ilyen jelöltekkel nem lehet kormányt váltani. A média oldaláról pedig az a nagy tanulság, hogy 

az elmúlt 30 évben a jobboldal megtanult professzionálisan politizálni és a médiát használni.

Az ellenzékben viszont „megdöbbentő” volt az a szétszórtság, amit az előválasztás után tanúsított. Szerinte az ellenzéknek van sajtója, csak ez pártsajtó: „mindenki be tudja azonosítani, hogy melyik párthoz melyik médium köthető. Ha az összes párt beadta volna a közösbe a pártsajtóját az ellenzéki oldalon”, és az ellenzék üzeneteit reklámozták volna, akkor több választót tudtak volna elérni. De rossz üzenettel semmilyen koordináció nem működött volna.

Böcskei Balázs: Milyen önképe van egyáltalán az ellenzéki politikusoknak?

Az IDEA intézet kutatója szerint az, hogy a jobboldal „megtanult médiát csinálni”, sok esetben mészárlást jelent: példának a Népszabadság bezáratását, a Telexet, illetve a vidéki média NER-esítését hozta fel. Szerinte ezek nem zöldmezős beruházások, hanem gyarmatosítások. Viszont szerinte „2022-ben ezekről már emlékezetpolitikai szinten sincs értelme beszélni”.

Azzal folytatta: a médiafölény fogalmát a politikatudományban is problematizálják, mert nem tiszta, hogy mit is jelent.

Mennyiségi kérdés ez? Mert hogyha mennyiségi kérdés, a közgazdászra kell bízni. Elérési kérdés? Ez megint egy másik interpretációs keret.

Felhozta, hogy a „nagyon sokat siratott” Pesti TV-nek a 18-49 éves – tehát a legnagyobb vásárlói erővel bíró – korosztályban 0,01 százalék volt a nézettsége. Szerinte ezzel „megint csak nem mondott semmit”, mivel média-ökoszisztémáról kell beszélni, tehát a hálózati működés adja a média erejét. Ő inkább arról beszélne: 

milyen különböző módon használják a médiát az ellenzéki és a kormánypárti politikusok.

Ehhez fel kell tenni a kérdést, „milyen önképe van egyáltalán az ellenzéki politikusoknak,   milyen identitásuk”. Szerinte az ellenzéki politikusok az „aktuális lájkversenyt” akarták megnyerni, a saját buborékuknak gyártottak tartalmakat. Arra utaztak, hogy az újságok címlapjaira kerüljenek számukra kedvező tartalommal – a kormánypárti politikusokkal szemben.

Szerinte a kormánypártok előreveszik a saját üzeneteiket, míg az ellenzék a médiát helyezte előre a kampányban. „Ezen a ponton túl elmenni addig a kérdésig, hogy mi a helyzet a médiafölénnyel, nagyon absztrakttá válik. Mert itt ez a fajta alapvető politikai kérdés nincs feltéve.”

Urbán Ágnes: Mostanában előtérbe kerültek a finomabb eszközök a média befolyásolására

A Mérték elemzője először egy 2020-as kutatásukat idézte: eszerint a buborékhatás – tehát hogy valaki teljesen beszorul egy politikai oldal médiájába – messze nem olyan jellemző, mint sokan gondolják. A válaszadók mintegy 12 százaléka fogyasztott csak kormánypárti, és 3 százalék kizárólag úgynevezett ellenzéki tartalmakat.

Szerinte „félrevisz és leegyszerűsít” az a beszédmód, hogy a fogyasztók milyen buborékba szorultak, milyen információ jut el hozzájuk: az olvasókat nem kell megmenteni saját maguktól. Úgy gondolja: érdemes a politikai szereplők tevékenységét is megnézni, és nemcsak a média helyzetében keresni a választási eredmény okát.

A „médiamészárlás” tényét viszont valósnak tartja, szerinte ennek is vannak fokozatai és típusai. Van az a típusú fideszes térfoglalás, aminek a Népszabadság bezárása emblematikus esete volt. Viszont mostanában mostanában előtérbe kerültek a finomabb eszközök: a média-ökoszisztémába is beleavatkozik a kormány.

Egészen elképesztő az a hatékonyság, ahogy a kormánypárti befektetők megszerzik a hirdetési piac jelentős részét, ahogy a terjesztési rendszerében jelen vannak.

Ez utóbbira egy „abszurd” példát említett: azt, hogy a Magyar Hang hetilapot – aminek munkatársait két éve nem engedik be a Kormányinfókra – egy szlovákiai nyomdában állítják elő, mert egy magyar nyomda sem vállalta, hogy leszerződjön a lappal. „Lehet látni, hogy egy erősen ellenségesnek tekintett médiumról van szó, és csodák csodájára senki sem akarja kinyomtatni.”

Szerinte a kormánypárti és a független nyomtatott lapok árkülönbségeiből is az látszik, hogy a nyomdáknál a kormánypárti publikációk sokkal kedvezőbb ajánlatokat kapnak, így olcsóbban tudják árulni a terméküket. Itt biztos kormánypárti befolyásról van szó, mert „másként nem jön ki a matek”.

A beszélgetésben még szóba kerültek a következők:

• Mit jelent az internetről való tájékozódás? Mennyire tarolták le a Facebookot a Fidesz-közeli véleményvezérek, és hogyan lehet megmérni, mekkora volt a hatásuk?
• „Jobb újságot kell írni” – egy politikai oldal üzeneteinek hatásosságát nem befolyásolja, ha olyan oldalakon jelennek meg, ahol a bulvár dominál.
• „Minden hangszeren játszani kell tudni?” – még mindig nem lehet azt mondani, hogy egyféle platform vagy felület határozná meg a médiafogyasztási szokásokat.
• Mennyire befolyásolják személyesen a politikusok, hogy mi jelenik meg a függetlennek nevezett médiában? Boros szerint 2010 előtt is volt olyan, hogy Gyurcsány Ferenc személyesen tartott eligazítást főszerkesztőknek, Murányi maga is újságírói karrierje során többször érzékelte azt, hogy ellenzéki politikusok „támadnak be” független lapokat.
• Mitől kell függetlennek lenni? A pártfüggetlenség más, mint az ideológiai függetlenség. Utóbbi esetében lehetséges, hogy néhol egy-egy független újság és politikus nézőpontja találkozik, de ez nem szükségszerű.

A konferencia délután négy újságíró beszélgetésével folytatódott, akik hasonló témákat veséztek ki. Az esemény két részletben visszanézhető a Republikon Facebook-oldalán.