Belföld

Litván színészek szóltak be Orbán Viktornak a Nemzetiben az ukrajnai helyzet kezelése miatt

rtl.hurtl.hu

2022. április 27. 20:39

Meghajlás helyett egy sokatmondó fotómontázst vetítettek ki az egyik Nemzeti Színházban zajló előadás után. A színház azt írta, tudott a készülő akcióról, de nem gördített elé akadályt. 

Érdekes közjátékról tudósít a Blikk, ami a MITEM (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) fesztiválon zajlott le. A lap úgy tudja, hogy a Nemzeti Színházban rendezett esemény egyik előadásának végén két litván színész meghajlás helyett egy montázst vetített ki, amin 1956-os budapesti és 2022-es ukrajnai háborús fotók szerepeltek egymás mellett.

Orbán, biztos vagy benne?

– írták a fotómontázsra. A lap úgy tudja, hogy a vetítés kezdetekor ketten rögtön távoztak a nézőtérről, hamarosan pedig a közönség jó része is távozott, mert a vetítés több mint tíz percig tartott.

A Blikknek a Vidnyánszky Attila által igazgatott Nemzeti Színház közleményben üzent az esetről. Ebben leírták, hogy tudomásul vették az április 26-i akciót. Tudomásuk volt arról, hogy mi készül, de nem gördítettek akadályt a művészek szabad véleménynyilvánítása elé.

A magyar kormányt is megvédték a kritikától: „Magyarország kormánya és a magyar lakosság igen jelentős pénzügyi, logisztikai és humanitárius segítséget nyújt az ukrajnai háború több százezer menekültjének” – írták, valamint saját szerepvállalásukat is megemlítették.

Sajnáljuk, hogy erről a litván társulatok nem vettek tudomást, és egyoldalúan állítják be a magyarok viszonyulását ebben a kérdésben. További alkotói sikereket kívánva nekik bízunk benne, hogy kiváló művészi kvalitásaik a tisztánlátás képességével is párosulnak.

– zárul a közlemény.

Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin viszonyával az RTL Híradó többször is foglalkozott korábban:

Nyitókép: Koszticsák Szilárd / MTI

#Belföld#orbán viktor#nemzeti színház#litván#színész#kritika#orosz-ukrán háború#vlagyimir putyin

Címlapról ajánljuk