Belföld

Holnap ki fog tanítani? – Így tüntettek a tanárok és a tanárokért a Parlament előtt

rtl.hurtl.hu

2022. március 19. 13:53

Nagy kockásinges találkozó a Kossuth téren.

Tudósítónk becslése szerint nagyjából kétezren gyűltek össze szombat délután a Kossuth téren, a Parlament elé a PDSZ és az aHang, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, aHang, a VDSZ és a Tanítanék mozgalom felhívására szombat délután, de a rendezvény végére már megtelt a tér 5-6 ezren voltak. A szervezők a felhívása szerint meg kell mutatni, hogy „vagyunk elegen, akiknek fontos Magyarország jövője, az oktatás megmentése! Mutassuk meg, hogy akarjuk, követeljük a modern, hatékony állami oktatást, ahol mindenkinek van esélye!”

A felhívás szerint meg kell mutatni, hogy 

nem tűrjük tovább a kiszolgáltatottságot, az alávetettséget! Mutassuk meg, hogy nem tűrjük tovább a megalázó béreket, a gyalázatos munkakörülményeket, az elvárt megalázkodást!

A résztvevők hatékony, modern, gyermekközpontú magyar oktatást követelnek, ahol elhivatott, jól képzett szakemberek emberi körülmények között képezhetik a jövő generációját.

Mások mellett beszélt a tüntetésen Nagy Ervin is, aki már korábban is kiállt a tanárok mellett. És persze négy évadon át alakította a főszereplő, Vasvári Szilárd tanár urat az RTL sorozatában.

Nagy Erzsébet, a PDSZ képviselője az eddigi tüntetések kevés sikeréről és a kormány tétlenségéről beszélt, szerinte a szerdai sztrájkon azért vettek részt olyan kevesen, mert az intézményvezetők megfenyegették a pedagógusokat. A legtöbb beszédben elhangzott, hogy a vezetők ellehetetlenítették a sztrájkot. Ennek kapcsán hangsúlyozták, új sztrájktörvényre lenne szükség.

Több felszólaló is arról beszélt, hogy jó lenne, ha a politikusok a tanárok boldogulására is legalább akkora figyelmet fordítanának mint a saját jólétükre. A Kossuth téren többször is zengett „Fizessétek ki a tanárainkat!" – jelmondat.

A tiltakozáson felszólaltak diákok, akik szerint van joguk sztrájkolni és elegük van a hatalom örökös hárításából. Több tanár felszólaló is azt hangsúlyozta, hogy a kormány a tanárokon akar spórolni, majd az érintettek azt is elmondták, mennyit kell nélkülözniük.

A tüntetés végén kiderült, hogy több mint 10 millió forintot gyűjtöttek össze a sztrájkalapban, április 1-jére pedig szolidaritási koncertet hirdettek. Az eseményen részt vett és felszólalt Nagy Ervin is, aki már korábban is kiállt a tanárok mellett. És persze négy évadon át alakította a főszereplő, Vasvári Szilárd tanár urat az RTL Klub sorozatában

Képeink a demonstrációról:

Fotó: Tasi Annabella
Fotó: Nagy Attila Károly
Fotó: Nagy Attila Károly
Fotó: Nagy Attila Károly
Fotó: Nagy Attila Károly

A Híradó riportja:


Nyitókép: Nagy Attila Károly

#Belföld#tanár#pedagógus#tüntetés

Címlapról ajánljuk