Belföld

Lassan vége az ötödik hullámnak, a kormány nem lazít a szigoritásokon

rtl.hurtl.hu

2022. február 22. 16:51

Három hét múlva véget érhet az ötödik hullám – így számolt a járványügyi modellezéssel foglalkozó fizikus az RTL Híradónak. Vattay Gábor szerint az enyhülés már most is egyértelmű, arra viszont fel kell készülni, hogy a koronavírus egyelőre nem tűnik el teljesen. A britek szerint a korlátozó intézkedések feloldásához már az is elég, ha a fertőzés visszaszorul. Boris Johnson miniszterelnök hétfő éjjel jelentette be, hogy csütörtöktől náluk már azoknak sem kötelező a karantén, akiknek pozitív lett a tesztjük. 

Hétfőn nagyjából minden második koronavírusteszt pozitív lett, de ez már csak harmadannyi új esetet jelent, mint február elején, és az egy héttel ezelőtti adatokhoz képest is jóval kevesebb az új fertőzött. A lélegeztetőgépen és a kórházban lévők számában viszont nincs javulás, az elhunytak száma idén még nem volt olyan magas, mint hétfőn.

Az ELTE járványügyi modellezéssel is foglalkozó fizikusa szerint egyértelműen az ötödik hullám vége felé tartunk.

Március elseje felé már olyan 3 ezer eset körül lesz átlagosan az esetszám, a mai az kivételes mert kedden mindig kevesebb eset van. És utána március közepén, március 15 környékén megy le ezer alá. Azt egészen pontosan nem tudjuk, hogy ez teljesen nullává nyilván nem fog válni, valamilyen alacsony értéken fog velünk maradni ez a járvány

– mondta Vattay Gábor az ELTE Komplex Rendszerek Fizikájának Tanszékének vezetője az RTL Híradónak. A vele készült interjút az alábbi videóban hosszabban is megnézhetik.

 

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke hétfőn jelentette be, csütörtöktől nem kell karanténba menniük azoknak, akiknek pozitív lesz a tesztjük. Boris Johnson szerint országának meg kell tanulnia együtt élni a koronavírussal.

Magyarországon úgy tűnik, egyelőre nem lesz változás. A Koronavírus Sajtóközpont a Híradó ezzel kapcsolatos megkeresésére azt írta: amikor „biztonságossá válik, a kormány akkor dönt a jelenleg még életben lévő maszkviselési és rendezvényszervezési szabályok feloldásáról. A legnagyobb védelmet pedig továbbra is az oltás jelenti.”

A Híradónak nyilatkozó immunológus szerint azonban Magyarországon is meg lehetne szűntetni az eddig gyakorlatban alkalmazott karantén kötelezettségeket. Pusztai Erzsébet arról beszélt, mivel az omikron jóval ritkábban okoz komolyabb megbetegedést, mint a korábbi variánsok, ezért bizonyos szabályokon itthon is lehetne enyhíteni.

A karanténozást az iskolákban be kellene fejezni , az a gyerek maradjon otthon, akinek tünete van, azt kell tesztelni, akinek tünete van, hogy tudjuk hogy koronás-e, és nekik kell otthon maradni

– mondta az immunológus. Pusztai Erzsébet hozzátette, ugyan nem lehet kizárni, hogy nem jön egy, az omikronnál veszélyesebb variáns, ám most mégis úgy néz ki, hogy a koronavírus járvány az influenzához hasonló, szezonálisan, főleg ősszel és télen megjelenő vírussá alakul majd át.

#Belföld#koronavírus#ötödik hullám#korlátozások#enyhítés#maszkviselés

Címlapról ajánljuk