Belföld

Vattay Gábor: Budapesten már tetőzött az omikron, márciusra teljesen lecsenghet

rtl.hurtl.hu

2022. január 31. 10:10

Vattay Gábor fizikus professzor, a komplex rendszerek kutatója volt hétfőn a Reggeli vendége.

Úgy tűnik, hogy a járvány Budapesten, Pest megyében és Bács-Kiskun megyében már csütörtökön-pénteken tetőzött, és ez hamarosan az ország többi részén is megtörténik – mondta el Vattay Gábor a Reggeliben. A kutató szerint még néhány napig magas számok érkeznek majd a fertőzöttekről.

Jelenleg a keleti országrészben várjuk a tetőzést, ami gondolom valamikor a jövő hét során bekövetkezik

– fogalmazott. Vattay Gábor arra számít, hogy az omikron lecsengése ugyanolyan gyors lesz, mint amilyen a felfutása volt. Az omikron variáns felfutása karácsony környékén indult, egy hónapig tartott, a kutató szerint ugyanekkora lefutási idővel lehet számolni, tehát márciusra lehet vége.

Arra a kérdésre, hogy számíthatunk-e újabb hullámra, Vattay Gábor elmondta: a rebesgetett új variáns az omikron egyik módosulása, 

azokon a területeken, ahol az omikron átment, nem számít arra, hogy jelentősen változna a járvány lefutása vagy megjelenne ez az új variáns. 

Kiemelte azonban, hogy erről egyelőre nem lehet sokat tudni.

A világ koronavírus-helyzetével kapcsolatban elmondta: mindenki nagyon borúlátó volt az omikron variánssal kapcsolatban az elején, de „mostanra azért egyértelmű, hogy sokkal kevesebb problémát okozott”. A kutató szerint az egyes országok járványvédelmi intézkedései attól is függnek, hogy melyik hullám „járványélménye” alatt hozták őket, Ausztriában például akkor szigorítottak, amikor a delta hullámot élték át. Az Egyesült Királyságban viszont azért enyhítettek, mert a pillanatnyi helyzetre reagálnak, ott néhány hét alatt kiderült, hogy az omikron nem okoz olyan súlyos problémákat – főleg az oltottak számára – és abban bíznak, hogy ez így is marad.

A szennyvízadatok a koronavírus-járvány korai szakaszában nagyon fontosak voltak. Ekkor még az országokban nem volt elég teszt, és nem lehetett jól követni a változásokat, mára azonban elterjedtek a tesztek. A szennyvíz-adatok kevésbé megbízhatók, előrejelzésre tehát kevéssé alkalmasak, ugyanazt a szituációt írják le, mint a tesztek, fogalmazott a kutató.

„Nem vagyok virológus, sem immunológus, de úgy tűnik, mintha a koronavírus beilleszkedett volna a többi megfázásos betegség közé” – válaszolta Vattay arra a kérdésre, hogy az omikron variáns márciusra várható lecsengése után megnyugodhatunk-e a koronavírus miatt.

Azt várom, hogy a jövő ősszel ez elő fog kerülni, és csatlakozik. Eddig influenzások voltunk, most lesz ez is

– fogalmazott Vattay Gábor.

Nyitókép: Máthé Zoltán / MTI

#Belföld#koronavírus#omikron#vattay gábor