Belföld

„A tanteremben soha nem jut eszembe, hogy mennyi a fizetésem, a boltban viszont igen”

rtl.hurtl.hu

2022. február 16. 15:39

48 tanár nem vette fel szerdán a munkát a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban, így tiltakozva a tanárokra vonatkozó sztrájkrendelet ellen. Ez már a harmadik intézmény, ahol a pedagógusok polgári engedetlenségi akciót szerveztek.

A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium már a harmadik intézmény, ahol ezen a héten a pedagógusok egy része polgári engedetlenségi akciót szervezett. Hétfőn a kőbányai Szent László Gimnáziumban tizenketten, kedden a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban húszan, szerdán Budaörsön pedig 48-an nem vették fel a munkát. 

Így tiltakoznak a kormány sztrájkrendelete ellen, amely többek között kimondja, hogy a pedagógusoknak akkor is tanítaniuk kell, ha sztrájkolnak. 

Az Illyésben matematikát tanító Tollner József az RTL Híradónak azt mondta, nem a szakszervezetek buzdították őket erre az akcióra. A részt vevő pedagógusok szabadon dönthettek, és tisztában vannak a lehetséges következményekkel is.

Haraszti Klára angol-orosz szakos tanár, mint mondta, egész életében úgy gondolta, hogy méltatlanul kezelik a pedagógus pályát, különösen az utóbbi években. Szerinte olyan alacsony lett a szakma presztízse, és olyan silány a megbecsültsége, hogy az vállalhatatlan.

Amikor én becsukom magam mögött az ajtót, az alatt a negyvensok év alatt, amióta tanítok, soha bent nem jut eszembe, hogy mennyi a fizetésem. Kint viszont igen, meg a boltban is.

További részletek a fenti videóban és az esti RTL Híradóban.

 

#Belföld#oktatás#polgári engedetlenség#illyés gyula gimnázium#budaörs#pedagógus sztrájk#Híradó

Címlapról ajánljuk