Belföld

A Simonka-per kezdete óta 165 millió forint állami és EU-s támogatást kapott az elsőrendű vádlott

rtl.hurtl.hu

2022. január 28. 5:30

A folyósított összegek közt van olyan is, amelyek odaítéléséről is 2020-ban, illetve 2021-ben született döntés.

Több alkalommal is vissza nem térítendő állami és európai uniós támogatást kapott a Simonka-ügy elsőrendű vádlottja – tudta meg a 24.hu.

A Békés megyei fideszes országgyűlési képviselőt és 32 társát bűnszervezetben elkövetett 1,4 milliárd forintos károkozással vádolják, a bűnszervezet vezetésével pedig Simonkát vádolják, de a kormánypárt politikusa csak az eljárás harmadrendű vádlottja. A sorban megelőzik őt a Magyar Termés TÉSZ Kft. és Paprikakert TÉSZ Kft. egykori ügyvezetői. 

Előbbi társaságot korábban Kékessy Mihály György elsőrendű vádlott vezette, aki jelenleg őstermelőként, gazdálkodóként dolgozik. 

A Magyar Államkincstár (MÁK) nyilvántartása alapján Kékessy

több mint 165 millió forint támogatást kapott költségvetési és EU-s forrásból a 2020 januárjában elkezdődött büntetőper óta.    

A folyósított összegek közt van olyan is, amelyek odaítéléséről is 2020-ban, illetve 2021-ben született döntés, de olyan is, amire korábban kellett pályázni.

A lap megkereste a Magyar Államkincstárat, vizsgálják-e, hogy a támogatott személyekkel szemben zajlik-e eljárás, de nem érkezett válasz. 

Nyitókép: Rosta Tibor/MTI

#Belföld#simonka györgy#korrupció#bűnszervezet#per

Címlapról ajánljuk