Belföld

Sokallja a kormány által beszedett adót Székesfehérvár fideszes polgármestere

Borsodi ZoltánBorsodi Zoltán

2022. január 22. 16:19

Cser-Palkovics András legalább a felére csökkentené az önkormányzatok szolidaritási adóját.

Sokallja az önkormányzatok által fizetett szolidaritási adót Székesfehérvár fideszes polgármestere. Cser-Palkovics András az RTL Híradónak azt mondta: legalább a felére csökkentené az adót.

Szombathely ellenzéki polgármestere, Nemény András attól tart, hogy a nagyobb városok idén sem kapnak kompenzációt az iparűzési adó felezése miatt, így viszont szerinte is igazságtalanul nagy teher a szolidaritási adó. Ez utóbbi adót a nagyobb bevétellel rendelkező városok fizetik, az állam a szegényebb településeket fejleszti belőle.

Az önkormányzatok egyik legfontosabb bevétele ugyanakkor az iparűzési adó, amit a területükön működő vállalkozások fizetnek. Ezt felezte meg 2021-ben és idén is a kormány a koronavírus-járvány miatt visszaeső gazdaságra hivatkozva. Szombathelyen ez azt jelenti, hogy majdnem kétmilliárd forinttal kevesebb bevétele lesz a városnak a járvány előtti utolsó évhez, azaz 2019-hez képest, miközben a szolidaritási adót a korábbi évek bevételei alapján kalkulálják – mondja Nemény András.

„Az egyik legigazságtalanabb dolog, hogy nagyon magas szolidaritási adót kell fizetnünk, tulajdonképpen az iparűzési adónak terhére. Szombathely esetében ez 2,7 milliárd forint a 8,3 milliárd forintos bevételünkből. És ráadásul még kompenzációt sem kapunk, pont azért, mert hogy azt mondják, hogy magas az adóerő képességünk, tehát kétszeresen sújtanak minket, ez így mindenképpen igazságtalan” – magyarázta a szombathelyi polgármester.

Túlzásnak tartja ennek a szolidaritási adó mértékét Székesfehérvár fideszes polgármestere is. Cser-Palkovics András a Híradónak azt mondta, legalább a felére csökkentené a városok által fizetendő adót, és azt javasolja, hogy azt ne az államnak, hanem egy agglomerációs fejlesztési alapba fizessék.

Kerestük a kormányt, de nem reagáltak érdemben Cser-Palkovics András felvetésére. Az önkormányzatok támogatásáról a Pénzügyminisztérium azt írta: a kormány 2021-ben több mint 908 milliárd forinttal támogatta a településeket. A minimálbér és a garantált bérminimum emelésének fedezésére idén minden önkormányzat kap állami támogatást – erről múlt héten döntött a kormány. Az iparűzési adó kompenzációjának részletein viszont még dolgoznak.

Nyitókép: Cser-Palkovics András / Facebook

 

#Belföld#cser-palkovics andrás#önkormányzatok#politika#iparűzési adó#szolidaritási adó#nemény andrás#szombathely#székesfehérvár

Címlapról ajánljuk