Belföld

Több mint 5 millió forint lesz az ÁSZ-elnök havi fizetése

rtl.hurtl.hu

2022. január 19. 6:34

Eddig Matolcsy György jegybankelnöknek volt a legmagasabb bére az 5 millió forinttal, hamarosan azonban több állami vezető is megelőzheti.  

Márciustól Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke lesz a legjobban kereső állami tisztségviselő, a jegybank elnökénél is többet kaphat majd – írja a 24.hu. Matolcsy György havi ötmilliós fizetése volt eddig a rekord az állami szférában.

A lap emlékeztet, hogy az ÁSZ-elnök 2016-ban még 2,2 millió forintot keresett, amikor a jegybankelnöknek a fideszes többség megszavazta az 5 milliós fizetést. Matolcsy György fizetése mércévé vált, ebből számították ki más állami intézmények vezetőinek illetményét. Például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal és a Közbeszerzési Hatóság elnöke a jegybankelnöki fizetés 80 százalékát kapja.

Domokos László fizetését 2019-ben emelték 1,4 millió forinttal, miután az előző évi bruttó átlagkereset kilencszereséről tizenkétszeresre emelték a szorzóját. Ezzel csaknem négymillióra nőtt a fizetése. Amíg azonban a jegybankelnöki fizetést törvényben rögzítették, az ÁSZ-elnök bére együtt emelkedik az átlagkeresetekkel. Jövőre valószínűleg már az ÁSZ alelnökei is jobban keresnek majd Matolcsynál – írja a lap.

2022-re már az Alkotmánybíróság elnöke is megelőzheti a jegybankelnököt. Ő a bírói alapilletmény emelkedésének köszönheti majdnem 5 milliós fizetését. 2019-ben még csak 1,5 milliót keresett, ez 2020-ra 3,8 millió forintra emelkedett, akkor a bírói alapilletmény 8,4-szeresében állapították meg a fizetését. Idén már 4,76 milliót keres, jövőre ő is beelőzheti Matolcsy Györgyöt. 

Nyitókép: Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az Állami Számvevőszék, a Belügyminisztérium, a Közbeszerzési Hatóság, a Kúria, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Nemzeti Bank és az Országos Bírósági Hivatal korrupcióellenes tevékenységének közös értékelésén a Kúria dísztermében 2019. december 4-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

#Belföld#domokos lászló#matolcsy györgy#jegybank#állami számvevőszék#fizetés#kereset

Címlapról ajánljuk