Belföld

Nagyot drágult a krumpli, mégsem vonatkozik rá az árstop

rtl.hurtl.hu

2022. január 16. 17:21

Már a burgonya a legjobban dráguló termék, ami már majdnem harmadával kerül többe, mint egy éve a KSH friss adatai szerint. A Terméktanácsnál úgy számolnak, az energiaköltségek megugrása miatt még tovább drágulhat Magyarország egyik legkedveltebb élelmiszere a következő hónapokban. Az agrárminiszter az állami rádióban ma arról beszélt, olyan termékek árát fagyasztották be, amelyek a mindennapi élethez szükségesek. A krumplira mégsem szabtak ki árstopot.  

Egy átlagos család majdnem 6 kiló krumplit vásárol havonta, több mint kétszerannyit, mint például cukorból. Mára azonban már a burgonya lett a legjobban dráguló termék a boltokban. Múlt hónapban 30,3 százalékkal kértek érte többet, mint egy évvel korábban – a KSH friss adatai szerint. Hatodik hónapja emelkedik az ára.

A termelő megemeli az árat, én pedig kereskedő vagyok, eleve nekem is meg kell emelni, mert az áfát, az egyéb, meg az egyéb költségeket rá kell számítanom

– mondta el a Híradónak egy kereskedő. A termelők azzal érvelnek, hogy 20 százalékkal kevesebb burgonya termett Európában, mint egy átlagos évben szokott. Ezért lőtt ki az ára, vagyis a szélsőséges időjárás hatására.  

Ez a meleg, ez a 40 fokos nyári hőség, és ez volt négy hőhullámban is ebben az évben, 2021-es évben, ez nem kedvez. Igazából a nyugat-európai árak határozzák meg a magyar árakat is. Ilyenkor már behozatalra szorulunk burgonyából 

– mondta Szűcs Attila, a Burgonya Terméktanács Étkezi Burgonya Szekció tagja. Ráadásul idén további 25-30 százalékos drágulásra számítanak a termelők a kötelező minimálbéremelés, és a megugró energiaárak miatt.

Nagy István agrárminiszter ma az állami rádióban arról beszélt, hogy az árstopnál 

olyan termékeket választottak, amelyek a társadalom legszélesebb rétegében szükségesek a mindennapi élethez.

A Híradó kereste a kormányt, hogy miért nem vették be a burgonyát is a befagyasztott árú élelmiszerek sorába. Hogy mit válaszoltak, kiderült a Híradó riportjából.

Nyitókép: Árus és vásárló a szegedi Mars téri piacon 2020. április 6-án – Fotó: Rosta Tibor / MTI

#Belföld#Gazdaság#krumpli#élelmiszerárstop