Baleset-bűnügy

Ellopták a 165 milliót érő házat a magyar házaspártól, az államtól kell visszaperelniük

rtl.hurtl.hu

2024. július 16. 10:10

A szövevényes ügy gyanúsítottjai között ügyvédek és bírósági végrehajtók is vannak.

Hiába derült ki az igazság, továbbra is küzdenie kell a házáért annak az Amerikában élő házaspárnak, akit az ingatlanmaffia forgatott ki a gödöllői ingatlanából – írta a Blikk

A bűnbanda strómanjának – akinek csalás útján papíron a nevére átkerült a 165 milliós ház – a holttestét egy kútba dobva találták meg, de a vagyontárgyat automatikusan mégsem kapja vissza a jogos tulajdonosa.

A napokban megtartották a meggyilkolt stróman hagyatéki eljárását, az örökösei pedig visszautasították az örökséget. Ha nem jelentkezik újabb törvényes örökös, hatvan nap múlva automatikusan a magyar államra száll az ingatlan, vagyis a házaspár perrel visszaszerezheti otthonát. Ha viszont a magyar állam igényt tart a bűncselekményből származó vagyonra, akkor a bíróságnak kell majd döntenie.

A több mint 30 éve Amerikában élő Ottó és Krisztina csak a nyugdíjas éveikre szerettek volna hazatérni. A gödöllői ház már kétszáz éve a nő családjának birtokában volt, még a nagymamájának a papája építette annak idején, aki Grassalkovich gróf főkertésze volt. Tavaly a tudtuk nélkül lopták el az ingatlant: ismeretlenek akartak beköltözni, akik új lakóként mutatkoztak be a szomszédoknak. Az ingatlancsalásokból meggazdagodó bűnözői csoport tagjai több házat is úgy adtak el, hogy az eredeti tulajdonosok nem is tudtak róla.

A 69 éves strómant – aki papíron a gödöllői házat is megvette Krisztináéktól – azért ölték meg a banda tagjai, mert több pénzt követelt magának a bűntársaitól. A szövevényes ügy gyanúsítottjai között ügyvédek és bírósági végrehajtók is vannak: 10 személyt letartóztattak, 3 embernek pedig a bűnügyi felügyeletét rendelték el, a többiek szabadlábon védekezhetnek. 

Nyitókép: Pixabay

#Baleset-bűnügy#stróman#gyilkosság#ingatlan#maffia#lopás#hagyaték

Címlapról ajánljuk