Baleset-bűnügy

Súlyosan megsérült egy rab a Venyige utcai börtön mosodájában

rtl.hurtl.hu

2024. május 24. 20:45

Azt a BV nem erősítette meg, hogy a férfi karját amputálni kellett.

Súlyos munkabalesetet szenvedett néhány nappal ezelőtt egy fogvatartott Budapesten, a Venyige utcai börtön mosodájában – tudta meg a 24.hu. A lap szerint roncsolódott a férfi egyik karja.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: egy súlyosan sérült férfit vittek kórházba, ám a későbbi kezeléséről és a jelenlegi állapotáról nem rendelkeznek információval.

A lap megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát, hogy megtudják, mi történt pontosan, és igaz-e, hogy a fogvatartott karját amputálni kellett.

Sajnos valóban munkahelyi baleset történt a Pálhalmai Agrospeciál Kft. fővárosi mosodaüzemében május 16-án délután. A büntetés-végrehajtási szervezet vizsgálja a baleset körülményeit, amelynek eredménye alapján megteszi a szükséges intézkedéseket

– válaszolták.

A 400 millió forintból épült mosodát 2016 októberében adták át. A kamaraonline.hu korábban azt írta, hogy műszakonként három tonna textilt tudnak tisztára mosni itt, s az üzem megfelel a higiénikus mosoda követelményeinek, az energiatakarékos működést pedig a lehető legkorszerűbb technológiai berendezések biztosítják.

Nyitókép: A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. számú objektuma, a Venyige utcai börtön bejárata a főváros X. kerületében. – Fotó: Róka László / MTVA / MTI

#Baleset-bűnügy#börtön#munkahelyi baleset#mosoda

Címlapról ajánljuk