Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy idős ember a Balatonnál
2023. december 22. 16:38
Balatonalmádiban pénteken egy idős házaspár lett rosszul szén-monoxid miatt, egyikük életét vesztette. Idén már tizennégy halálos áldozata volt a mérgező gáznak Magyarországon.
Újabb halálos szén-monoxid-mérgezés történt – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A tájékoztatás szerint péntek délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Balatonalmádiban, a Szabadság úton ketten is rosszul lettek szén-monoxid miatt. A tűzoltók azonnal kivonultak a kétszintes családi házhoz, amelynek a két tetőtéri szobájában szellőztetés közben is erős szén-monoxid-koncentrációt mértek.
Az ott élő idős házaspár egyik tagja életét vesztette a mérgező gáz miatt, a másik kórházba került.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az épületben egy vegyes tüzelésű kazán üzemelt, feltehetőleg a rossz, repedezett kémény miatt keletkezett szén-monoxid. Mint közölték, ezzel az esettel idén már tizennégy áldozat írható a szén-monoxid számlájára.
A katasztrófavédelem figyelmeztet: a kémény rossz állapota is hozzájárulhat ahhoz, hogy szén-monoxid keletkezzen. A szén-monoxid egy színtelen, szagtalan, rendkívül mérgező gáz, ami a nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők rossz levegő-utánpótlása, tökéletlen égése esetén keletkezik.
Nyitókép (illusztráció): Getty Images