„Félhomály volt, megvillant a penge, elvágtam a torkát”

1971. szeptember 10-e, alig húsz perccel éjfél után. A XI. kerületi Budafoki út és a Bertalan Lajos utca sarkán, a járdán heverő holttestet egy arra haladó autó utasai fedezték fel. A rendőrök 1 óra körül érkeztek meg a helyszínre, ahol megtartották a szemlét. A nő torkát átvágták, és többször hátba szúrták. Nem találtak nála semmiféle papírt, így ekkor nemcsak a tettes, hanem az áldozat kiléte is ismeretlen volt. A gyilkos eszköznek sem volt nyoma, de a sérülésekből arra lehetett következtetni, hogy a nőt borotvaéles késsel támadták meg, méghozzá pár perccel azelőtt, hogy az autósok észrevették a járdán heverő holttestet. 

Mivel hamarosan kiderült, hogy a nő nem a környéken lakott, két lehetőségben bízhattak a nyomozók. Az áldozat arcát hullakozmetikus hozta annyira rendbe, hogy sikerült megfelelő fotót készíteni róla, és a fotót a nyomozás lezárulta után a Magyar Rendőr című lap le is hozta. Ennek valószínűleg szakmai okai voltak, de ilyen manapság – kegyeleti okok miatt – már elképzelhetetlen lenne a sajtóban. A másik nyom egy, a holttest mellett talált papírfecni volt, amelyen egy általános iskola neve szerepelt. A fotó és a cím alapján a nyomozók megtalálták a nő gyerekét és a volt férjét. Az áldozatot Tóth Gyulánénak hívták, és 38 éves volt.

Nagy nyomás a rendőrségen

Valakinek Budapesten a nyílt utcán elvágták a torkát, és nem sikerült azonnal elfogni a tettest? A hasonló esetek nemcsak az átlagember rémálmaiban jönnek elő, hanem az illetékes rendőri vezetők feje felett is véres kardként lebegnek. 

Közterületen, útonállásszerűen, nyereségvágyból elkövetett gyilkosságról volt szó. Ez rendkívüli nyomást helyezett ránk a vezetőség és a média részéről is 

– idézte fel az rtl.hu-nak Kovács Lajos nyugalmazott ezredes. A „döglött ügyek osztálya” későbbi vezetőjének ez volt az első olyan súlyos ügye, amelynek nyomozásában részt vett. Kovács Lajos 1970 őszén szerelt fel, és a mai napig emlékszik arra, amikor körülbelül egy évvel később megérkezett a Bertalan Lajos utca és a Budafoki út sarkához. „Úgy rémlik, hogy a szemlebizottság tagjai sem látták, hogy az áldozat hátán is vannak szúrások. A nyakon éktelenkedő seb ugyanis annyira durva volt, hogy a helysínen nem nagyon forgatták a holttestet. A boncteremben persze már észlelték a többi sérülést is, és ennek később jelentősége is lett.”

A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályán nagy erőkkel és tervszerűen nyomoztak. Először összerakták Tóth Gyuláné utolsó napját. Kiderült, hogy amióta a nő külön élt a férjétől, sokszor ütötte el az időt XI. kerületi vendéglátóhelyeken. Szeptember 9-én este a Móricz Zsigmond körtéren egy presszóban üldögélt egyedül, és egy tanú szerint asztalszomszédjával, egy fiatal, sötét ruhás, szőkésbarna hajú férfivel beszélgetett. Ezt az illetőt szerették volna minél előbb megtalálni a nyomozók, de hogy a szálak összeérjenek, térjünk vissza időben szeptember 12-éhez. Ekkor már két nap telt el Tóth Gyuláné megölése óta.

Próbababás garázdálkodás

Ugyancsak XI. kerület, éjszaka, Bartók Béla út. Gartal József rendőr hadnagy éppen lefekvéshez készülődött, amikor zajt hallott az utcáról. Valaki a kapualjban betört egy vitrint, kiszedett onnan egy próbababát, és azzal a hóna alatt próbált meg menekülni. A rendőr atlétában, nadrágban és zokniban, pisztolytáskájával a kezében eredt a nyomába, és a közelben el is kapta a vitrinbetörőt. Molnár Józsefnek hívták, 29 éves volt, a közelben lakott, és pár hónappal korábban szabadult feltételesen a börtönből, ahol nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt ült. 

Négy és fél éve maradt hátra a büntetésből, amelyből több mint tíz évet letöltött már, és képes lett volna egy vitrin betörése miatt kockáztatni, hogy esetleg visszakerüljön? Ez a nyomozóknak is furcsa volt. 

Molnár ráadásul eleve úgy követte el a piti vitrines balhét, mint aki arra játszik, hogy elkapják, aztán szó nélkül be is ismerte a történteket. A házkutatás után fény derült arra, hogy egy héttel korábban, ugyancsak késő este a Bartók Béla út 124. számú ház kapualjában leütött és kirabolt egy nőt. A támadó brutális és gyors volt, a sértett még az arcát sem látta. Ekkor már felmerült a gyanú, hogy Molnár Józsefnek köze lehet Tóth Gyuláné megöléséhez is, de erről ő maga egy szót sem mondott. Szemtanú és gyilkos eszköz híján pedig maradtak a hónapokig tartó kihallgatások.

A 17 éves darabolós gyilkos

Ki volt valójában Molnár József, aki ekkor még nem töltötte be harmincadik életévét, de már tíz évet ült gyilkosságért?  

A második világháború idején született, apját nem is ismerte, miután a férfi nem tért haza a háborúból. Anyja újra férjhez ment, a család pedig egyik városból a másikba költözött. Fiatal éveiről csak közhelyeket lehet pufogtatni: nem találta meg a szülői házban azt a melegséget, amire egy gyereknek szüksége van, aztán rossz társaságba keveredett. Jöttek a lopások, kisebb balhék. Állami gondozott lett, aztán egy rövid otthoni kitérő után az aszódi javítóintézetbe küldte a bíróság. Tizenhét évesen a szülők kérésére elbocsátották Aszódról. Szakmája nem volt, de el tudott helyezkedni a Sportkórház konyháján. Mivel nem jött ki a nevelőapjával, a kórház munkásszállására költözött, ahol megismerte az 59 éves Bata András kazánfűtőt. Jóban lettek, sok mindent megtudtak egymásról. József például azt, hogy a férfi házvásárlásra spórol. Egy munkatársának még meg is jegyezte, hogy András nagyon jól öltözködik, ezért érdemes lenne leütni, de az illető azt hitte, csak viccel. Pedig Molnár József komolyan gondolta. 

1959. december 31-én, az újévi ügyeleti szolgálatban, amikor a többi munkatárs nem dolgozott, József szinte egész nap ki-be járt Bata lakásába, ahonnan zakót, bőrkabátot és pénzt is lopott, miközben egy széklábat és egy baltát is elrejtett, ha esetleg ártalmatlanítani kellene a kazánfűtőt. Így is történt, miután Bata észrevette a lopásokat, és azzal fenyegette meg, hogy feljelenti a rendőrségen. József ekkor össze-vissza ütötte-rúgta, majd a széklábbal gyakorlatilag darabokra törte András koponyáját. Ezek után megpróbálta feldarabolni, és a kazánban elégetni a holttestet. 

Ennek az önmagában is döbbenetes cselekménysorozatnak bizonyos források szerint egészen horrorisztikus pillanatai voltak.

A tizenhét éves, de rendkívül jó fizikumú Molnár egy villanydróttal a nyakánál fogva felhúzta a hővezető csőre a holttestet. Állítólag így akarta megnézni, hogy befér-e a kazán tűzterébe. Miután látta, hogy egyben nem fog, hozzálátott a daraboláshoz. Közben egy kórházi beteg panaszkodott, hogy hideg van a szobában, ezért leküldték a főgépészt a kazánházba, hogy nézze meg, mit csinál Bata András. Így bukott le Molnár, aki ekkor még el tudott menekülni, de végül nagybátyja dunántúli tanyáján elfogták. A tárgyalásán nem látszott rajta a lelkiismeret-furdalás. Azzal sem számolt, hogy lebukik. Úgy tervezte, a gyilkosság után is a kórházban fog dolgozni. Azt sem tudta, hogy a holttest elégetéséhez legalább egy órára lett volna szükség.

1971 tavaszán jó magaviselet miatt feltételesen szabadult a szegedi Csillagból. Budapestre költözött a szüleihez, rakodómunkát vállalt, aztán újra konyhán dolgozott, de nem jött ki a pénzből. Szerette az elegáns ruhákat, a kávét, a konyakot, és albérletet akart, ahová azt a nőt viszi fel, akihez csak kedve szottyan. Addig is zűrzavaros és kiszámíthatatlan élete szeptemberre teljesen szétesett, és egy fillérje sem maradt. Ekkor jutott el odáig, hogy mindegy hogyan, de pénzt fog szerezni.

Túl jól értesült bűnöző 

Térjünk vissza a XI. kerületi rablótámadás és a vitrin betörése miatti kihallgatásokhoz, amikor a nyomozók már sejtették, hogy Molnárnak köze van Tóthné nyílt utcán való megöléséhez. József ekkor állítólag nagyképűen közölte, hogy ő bizony tudja, mivel gyanúsítják még. El is kezdte mesélni, mit tud a Budafoki úton történt gyilkosságról, ami önmagában nem lett volna feltétlenül árulkodó, hiszen a sajtóban számos hír megjelent az esettel kapcsolatban. Molnár azonban akarva-akaratlanul olyan információkat is megosztott, amiket csak a tettes tudhatott. Kovács szerint azért volt nagy szerepe a Tóth Gyuláné hátát ért és „csak” a boncteremben felfedezett szúrásoknak, mert ez a tény nem ment ki a sajtónak, Molnár azonban említette, hogy az áldozatot hátba szúrták. Közben ráadásul a gyilkos eszközt, a kést is megtalálták annak a háznak a padlásán, ahol lakott. 

József ezután tört meg, és tett részletes beismerő vallomást. Mesélt a szeptember 6-i rablótámadásról és a pár nappal későbbi gyilkosságról is. Elmondta, hogy a körtéri presszóban valóban beszédbe elegyedtek Tóth Gyulánéval, és külön távoztak, de Molnár követte a nőt, mert kiszúrta, hogy van pénze. A Bertalan Lajos utca és a Budafoki út sarkán megállította, és elszívtak egy cigarettát. Ekkor kiszakította a nő kezéből a táskáját. Az igencsak ittas állapotban lévő asszony azt mondta neki, hogy ismeri, mire ő a magával hozott konyhakéssel elvágta a torkát, és kétszer hátba szúrta. Molnár József a beismeréskor arra próbált hivatkozni, hogy hirtelen felindulásból ölt:

Félhomály volt, megvillant a penge, kikaptam a kezéből, elvágtam a torkát, és kétszer hátba böktem. Aztán elmentem haza, megmosakodtam, ettem és elmentem sörözni.

A Fővárosi Bíróság Molnár Józsefet 1973 májusában nyereségvágyból, visszaesőként elkövetett emberölés bűntettéért, visszaesőként elkövetett rablás és lopás bűntettéért – figyelembe véve, hogy emberölésért korábban már 15 évi szabadságvesztéssel sújtották, halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta az ítéletet, a kegyelmi kérvényt pedig az Elnöki Tanács  elutasította. A Budafoki úti gyilkosként emlegetett Molnár Józsefet 1975. február 5-én végezték ki a Budapesti Fegyház és Börtönben.

Szereplés a Kék fényben

„A büntetőügy előadója, vagyis az ügy adminisztratív gazdája Dávid László volt. Kemény srác hírében állt, én nagyon szerettem. Sajnos fiatalon halt meg. A Laci valahogyan kibumlizta magának, hogy ott lehessen a Józsi kivégzésén, aztán el is mesélte, milyen volt. Én akkoriban még etikusnak tartottam volna, hogy amiben nyomozóként benne van a kezem, annak az ügynek jó lenne végig látni a folyamatát. Vagyis a kivégzést is. Aztán amikor Dávid Laci elmesélte, milyen volt Molnár akasztása, letettem erről. Úgy voltam vele, hogy látok így is elég halottat. Pedig dolgoztam még olyan ügyekben, amelyeket halálbüntetés és kivégzés zárt le” – emlékezett vissza Kovács Lajos.

Molnár holttestét az Új Köztemető 301-es parcellájába temették. Az 1956-os megtorlás áldozatainak és köztörvényes bűnösök közös nyughelyéről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.  

A korabeli sajtóhírek külön kiemelték, hogy mekkora szerepe volt a lakosságnak abban, hogy Tóth Gyuláné gyilkosát sikerüljön elfogni. A korszak egyeduralkodó és ennek köszönhetően is hihetetlen népszerűségnek örvendő tévés bűnügyi műsora, a Kék fény is élénken foglalkozott a témával. Szabó László műsorvezető a beismerő vallomás után faggatta a kamerák előtt Molnár Józsefet, és úgy emlékezett, hogy ritka nehéz beszélgetés volt, mert a kétszeres gyilkos hiába vállalta a filmriportot, az emberöléseiről egyszerűen semmit sem akart mondani.

Pusztán bűntörténeti érdekesség, hogy egy héttel Bata András holttestének feldarabolása előtt, 1959. december 23-án egy családapa, Toldi László ölte meg a feleségét és próbálta meg ilyen módon eltüntetni a holttestet. Utóbbi sem járt sikerrel, ráadásul szabadulása után ő is újra emberölést követte el. Molnárhoz hasonlóan Toldit is különös visszaesőként ítélték halára és végezték ki.

(A cikk megírásához a Magyar Rendőr és a Tükör korabeli lapszámait, valamint Láposi Lőrinc, Vedres Géza: A holttest darabolásával leplezett emberölések című 1976-ban megjelent tanulmánykötetét használtam fel forrásként.)

A szerző korábbi cikkei itt olvashatók. 

Nyitókép: a Bartók Béla út 1971-ben, a gyilkosság helyszínétől öt perc sétára. Fotó: Bokor András/Fortepan