Baleset-bűnügy

A börtönből is zaklatja feleségét a nemi erőszakkal vádolt férj

rtl.hurtl.hu

2023. november 1. 17:01

A férfi levelekkel bombázza a feleségét, akit elrabolt és megerőszakolt.

A börtönből is zaklatja a feleségét az az 50 éves férfi, aki a nőt csomagtartóba tuszkolva elrabolta, majd megerőszakolta.

A 24 éves nő a Blikknek elmondta, hogy folyamatosan kap tőle leveleket, a férfi őt vádolja mindenért. Leírta, hogy mennyire szeret, de közben azt hajtogatta, hogy az én hibám minden, ezért széttéptem a leveleit.

Továbbléptem és örülök, hogy így alakult, végre sikerült erőt vennem magamon, hogy elhagyjam. Nem akarom többet látni, de a tárgyaláson még muszáj ott lennem

– mondta.

A kisgyerekes anyukát július 12-én hurcolta el magával a férfi, amikor a nő a munkából tartott hazafelé Pest vármegyében. A férfi az otthonához közel várta a nőt, akit előbb megölelt, majd a következő pillanatban egyik kezével megmarkolta a haját, a másikkal összefogta a lábait és betuszkolta kocsijának csomagtartójába.

A nő hiába kiabált segítségért, rugdosta a kocsit, nem tudott szabadulni. A férfi egy domonyvölgyi erdős területen engedte ki a nőt, ahol kést rántott, megöléssel fenyegette, majd megerőszakolta.

Nyitókép: YouTube/PoliceHungary

#Baleset-bűnügy#nemi erőszak#levél#feleség#férj