Az erdőben hagyta kínhalált halni beteg édesanyját egy somogyi férfi
2023. szeptember 1. 12:53
Az erdőben kirakta, ruhákat terített rá, a járókeretét pedig olyan távolságra dobta, hogy az anyja ne tudja elérni.
Minősített emberölés miatt állítja bíróság elé a Somogy megyei ügyészség azt a külföldi férfit, aki sorsára hagyta a beteg kerekesszékes anyját egy erőben Pusztakovácsi külterületén.
Mónok Andrea, a Somogy Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu üggyel kapcsolatos megkeresésére azt mondta, hogy 15 év fegyházbüntetést kértek a férfire bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt.
A vádirat szerint az ötvenes munkanélküli férfi tavaly nyártól albérletekben élt az édesanyjával, a megélhetésüket az asszony nyugdíja biztosította. Az idős nő egészségi állapota tavaly augusztustól jelentősen megromlott. A csípőműtétjét követően pedig csak járókerettel és kerekesszékkel tudott közlekedni.
A férfi rendszeresen fogyasztott alkoholt, és többször is kiabált az anyjával, továbbá esetenként bántalmazta is. A férfi tavaly októberben az ellátásra szoruló asszonnyal több napon keresztül a környéket járta egy autóval, és a hideg idő ellenére mindvégig a járműben tartózkodtak, és abban is aludtak.
A terhelt a napokig tartó autózást követően egy elhagyatott erdős részen kirakta a járműből a beteg és legyengült anyját Pusztakovácsi külterületén. Ruhákat terített rá, a járókeretét pedig olyan távolságra dobta, hogy az anyja ne tudja elérni.
A férfi ezt követően sorsára hagyta a magáról gondoskodni nem tudó idős hozzátartozóját. Az asszony kihűlés következtében hunyt el, testét a halála után, napokkal később találták meg. Az igazságügyi szakértői vélemény szerint a férfi beszámítható.
Az ügyész 24.hu-nak azt mondta, hogy minősített emberöléssel vádolt férfi nem ismerte be a bűnösségét a nyomozati szakban. Az ügyészség 15 év fegyházat kért rá a vádiratában.
Nyitókép: Pixabay